Csakazértis Berlinben J :

 1.    rész

Már csak 10 perc volt a koncertig. A Tokio Hotel tagjai startra készen álltak a backstageben. A gitárok behangolva, a dobok a helyükön, Bill hangja rendben. A 4 fiú készen állt arra, hogy maradandó élményt okozzanak annak az 5000 embernek, akik csak rájuk várnak. Először léptek fel a Sommerlich fesztiválon, és már rekordot döntöttek közönség terén. A fesztivál negyedik napja volt ez a 7-ből. Elérkezett az idő. A fiúk vettek 1 utolsó nagy levegőt, majd elindultak a színpad felé. Az égen ragyogott a nap, egy felhő sem volt sehol. Senki sem gondolta volna, hogy a fesztivál és fél Berlin 1 órán belül a földdel lesz egyenlő…

Heni és barátnője Kriszti a szerencsének ( és persze a übernagy tolakodós képességüknek) is köszönhetik hogy az első sorban állnak.

-És akkor fogta magát  a pasas, és ilyen halál- lazán belesétált a vízbe! Azt hittem bepisilek a röhögéstől! És még amikor kimászott, még 1 hastánc félét is lejtett! Jaj bazz olyan vicces volt. És ahogy ott ugrált a stégről a tóba! Egyszer majdnem leesett róla a gatya! –mesélte Kriszti a balatoni élményeit. A 2 lány ovis koruk óta ismerték egymást, természetes volt, hogy a koncertre is együtt jönnek.

-Na meg amikor az osztálytársam kilyukasztotta az ásványvizes palackot, és akkor azt lengetve körültáncolta az osztálytermet, és mindenki csurom víz lett! –Heni

-Jaja. Ebből is látszik, mennyi idióta vesz minket körül néha. –nevetett Kriszti. Ekkor a színpadon leoltódtak a fények.

-Kezdődik! –kiáltotta a 2 lány egyszerre. Ekkor előkerült Gustav a dobok mögött, majd Tom és Georg is, kezükben a gitárjukkal. Megszólalt az Übers Ende Der Welt gitárszólója, majd Bill is a színpad mögül elkezdett énekelni. A refrénkor pedig ő is megjelent a színpadon, hatalmas sikoltozás közepette. A 2 lány végigcsápolta a koncertet. A fiúk nem egyszer mosolyogtak rájuk, és Bill még 1 kacsintást is küldött Heni felé, aki abban a pillanatban azt sem tudta fiú-e vagy lány. Háromnegyed óra telhetett el a konciból, amikor kezdett beborulni az ég. De ki foglalkozott volna a borongós időjárással, amikor 4 világsztárral vannak 1 légtérben. Hamarosan az eső is elkezdett szemerkélni, de ez sem zavart senkit. Aztán feltámadt a szél. Eleinte csak enyhén, de ahogy teltek a percek egyre erősebb lett. A szél folyamatosan fújta az emberek szemébe a homokot, Tom, Georg és Gustav pedig egyre nehezebben tudott játszani. Billnek is nehéz volt úgy énekelnie, hogy közben a homok folyamatosan a szemébe kerül, a hajától pedig szintén nem látott semmit. A rajongók sem voltak már olyan lelkesek mint az elején. A szél lassan orkánerejűvé vált. A színpadi lámpák elkezdtek egymás után leesni. Cserepeket, fadarabokat fújt magával a szél. A fesztivál helyszíne percek alatt életveszélyessé vált. Bill összenézett a többiekkel, majd beleüvöltötte a megafonjába:

-Emberek!!! Futááááááááááááááás! –majd ugyanebben a pillanatban mindenki futni kezdett. A homoktól szinte az orráig sem látott az ember, és folyamatosan röpködtek tárgyak a levegőben. Szinte nem volt olyan ember, akit ne talált el volna valami. Bill ahogy lelépett a színpadról, az rögtön össze is dőlt. A fiúnak fogalma sem volt, hol vannak a többiek. Alig látott a homokvihartól valamit, ráadásul a süvöltő szél is elnyelte a hangokat. Bill futni kezdett. Maga sem tudta hogy hová is megy, de mindenképp fedett helyet kell találnia, mielőtt még valami nagy tárgy eltalálja. A vihar egyre erősebb volt, és pánik uralkodott a fesztivál egész területén. Heni szem elől vesztette Krisztit. Hiába kiáltozta a nevét, sehonnan se kapott választ. Elindult valami menedéket keresni, ekkor nekiment valakinek.

-Bocsi! –kiabált Heni, mivel a másik ember úgyse nagyon hallotta volna ebben a hatalmas szélben.

-Semmi baj! –kiabált vissza Bill. Heni ekkor valahogy meglátta Bill arcát.

-Te vagy… Bill? –kérdezte csodálkozva.

-Tessék? –Bill

-Te vagy Bill Kaulitz? –Heni

-Igen én vagyok. És te… ki vagy? –Bill

-Heni.

-Oh. Oké. Heni! Tudsz valami biztonságos helyet amíg el nem talál minket… -ekkor 1 állványt fújt feléjük a szél.

-Hasra! –mondta Heni, majd lerántotta a földre Billt, még épp időben.

-… valami. –fejezte be a mondatot Bill

-Sajna most vagyok itt én is először. Nem láttál 1 szőke hajú, kék pulcsis lányt? Krisztinek hívják. –Heni

-Nem. A koncin láttalak titeket, de amióta elkezdődött a vihar, te vagy az egyetlen nőnemű, akivel találkoztam. Én is aggódok Tomért és a többiekért. Amúgy köszi hogy megmentettél! –mosolygott Bill.

-Nagyon szívesen! De hova bújjunk? Egyre erősödik a vihar! –Heni

-Hát… Az egyik kamion alatt elférünk! Túl nehéz hogy elfújja a szél, és alatta nem igazán eshet bajunk! –mondta Bill, majd megragadta Heni kezét és elkezdte a kamion felé húzni.

-Gyorsan siessünk. –Heni. A páros fél percen belül a kamion alatt volt. Itt legalább elfértek, és nem érte őket annyira a homok, és a szél által hurcolt tárgyak.

-És nem sérültünk meg! Szerencsénk van! –mondta Bill

-Hát igen! Hány sérült meg halott lehet! És nem is szólt senki sem a viharról! Évtizedek óta nem volt ekkora vihar! Legalábbis én még nem láttam ekkorát. –Heni

-Nekünk se szólt senki! Csak azon jár az eszem, hogy mindenki jól van-e a stábból, és persze Tomnak, Georgnak meg Gustavnak sem esett baja. Jaj remélem hogy nem történt velük semmi! –aggodalmaskodott Bill.

-Én a barátnőm miatt izgulok. Kriszti a neve és már az ovi óta ismerjük egymást. Remélem jól van. –Heni

-Amúgy fel van szakadva a szemöldököd. –mutatta Bill. Heni megtapogatta a szemöldökét, és bizony véres maradt utána a keze.

-Jaj basszus. Már meg ez is… neked pedig vérzik a fejed. –Heni

-Tényleg? –Bill rövidesen rájött, hogy tényleg vérzik a feje. –De hát hogy?

-Fogalmam sincs. De szerencsére nem annyira. –Heni

-Akkor jó. A tied se. –Bill

-Legyen már vége a viharnak! –Heni

-Én szeretem a vihart, na de ekkorát! Emlékszem kissrác koromban volt 1 elég nagy zuhé Loitschében éjszaka. Hatalmas villámok voltak, és akkorákat dörgött néha az ég, hogy az egész utca beleremegett! Anyu persze mint mindig ágyba parancsolt minket, mi viszont Tommal egész éjszaka a vihart néztük. Akkora villámokat! Nagyon jó volt! De egyből más az ágyadból nézni a szobádban, mint 1 kamion alatt a vihar kellős közepén. –Bill

-Jaja. Kicsit nagy a különbség! –Heni

-Aha. De 1 dologban megegyezik: most se vagyok egyedül! Hál’ istennek. Egymagamban nem tudnám mit csinálnék! –Bill

-Dehogynem! A kamion alá bújós is a te ötleted volt! –Heni

-Igen, de akkor azért hogy megvédjelek téged. Nem pedig magamat. –Bill. Heninek elkerekedett a szeme. Bill őt akarta megvédeni? Ez hihetetlen.

-Tényleg? –Heni

-Igen. Miért? –Bill

-Áh semmi csak kérdeztem! –Heni.

-Akkor jó. –Bill sóhajtott 1 nagyot

-Nyugi, már nem tart sokáig! –nyugtatgatta Heni Billt.

-Aranyos vagy! Én is remélem! –Bill. Pár perc múlva a szél enyhülni kezdett. Már csak gyenge szellő fújdogált a fesztivál területén. Az eső is már csak szemerkélt, majd végre elállt. Bill és Heni előbújt rejtekhelyükről. Mind a ketten alig hittek a szemüknek. A színpad teljesen eltűnt csak a legnagyobb állványok hevertek a földön. A sátrak teljesen eltűntek, az a pár darab autó ami a fesztivál területén volt, totálkárosra tört, a szél által vitt törmelékek és a kidőlt fák miatt. Mindenhol pusztulás uralkodott.

-Azta! Ilyet még nem láttam! –mondta Bill tátott szájjal

-Én se. Max a filmekben. -Heni

-Aha. Gyere keressük meg a többieket! –mondta Bill.

-Oké. –Heni. 10 perc keresgélés után megtalálták Tomot, Krisztit, Gustavot, és a végén Georgot is. Szerencsére egyikük sem sérült meg komolyabban. Előkerült Saki is. A fején lehetett 1 elég nagy vágás, mert 1 darab ruhát tartott a vérző sebre.

-Fiúk most azonnal biztonságos helyre kell mennetek! Irány a szálloda! –Saki

-Előbb hazavisszük Heniéket ugye? –Bill

-Most nem lehet! Első a biztonság! Nyomás a kocsiba, nincs kifogás! –Saki szigorúan

-Na de Saki! –Bill bociszemekkel nézett a testőrre.

-Nem lehet Bill! –Saki

-Akkor adj 3 percet, míg beszélek Henivel! –Bill. Saki nem engedett szigorú pillantásából, de végül bólintott.

-De 3 perc! 1 másodperccel sem több! Ha 3 perc múlva nem vagy a kocsinál, én magam viszlek oda Kaulitz! –mondta Saki.

-Oké ott leszek! Köszi! –Bill

-Én addig fogok valamilyen kocsit, ami hazavisz minket. Egyre több itt a járőrkocsi, bekönyörgöm magunkat az egyikbe oké? –Kriszti

-Oké köszi! –Heni

-Heni! Bocsi hogy nem tudunk hazavinni. –Bill

-Áh semmiség! Nekem az is elég élmény hogy megismerhettelek! –Heni

-Nekem főleg! Van 1 cetlid? –Bill

-Nincs. De írhatsz a kezemre! –Heni

-Akkor add a kezed! –mondta Bill, közben előhúzott 1 filcet, és 1 telefonszámot kezdett Heni kezére írni.

-Ez a mobilszámom. Holnap délelőtt 10-11 körül hívj fel! –Bill

-Oh. Oké. –Heni

-Jah és megadnád a tiedet is? Tudod ha netán véletlen ez lemosódna, meg ilyenek… -Bill

-Persze! –mondta Heni, majd ő is Bill kezére írta a mobilszámát.

-Akkor meg is volnánk! –Bill

-Kaulitz! –kiáltotta Saki, majd megindult Bill felé.

-Akkor el ne felejtsd holnap hívj! Szia! –mondta Bill, majd 1 gyors búcsúpuszi után Sakihoz ment. Gyorsan bepattant a kocsiba, és fél perc múlva már itt se volt.

-Szia… -mondta meghökkenve Heni. El se tudta hinni ami ezen az estén történt. Csak egy egyszerű koncertre ment Krisztivel, és a végén megismerkedett Billel, és a fiú megadta neki a számát, és kérte hogy hívja fel, és… Ez sok volt Heni számára. A ma éjszaka… a vihart leszámítva persze… csodálatos volt! Csak a vidám helyszínből lett kissé… véres. Mindenhol sérültek, és bizony halottak is akadtak.

-Heni! –szólt Kriszti, miközben futott a lány felé.

-Mi az? –Heni

-Sikerült magunkat bekönyörögnöm 1 rendőrautóba! Hazavisznek minket! –Kriszti

-Na az tök jó! –Heni

-Am vérzik a szemöldököd! –Kriszti

-Tudom. –mondta mosolyogva Heni. Hogyne tudta volna, hiszen fél órával ezelőtt pont a legnagyobb bálványa figyelmeztette ugyanerre.

-Na akkor jössz? –Kriszti

-Aha. –mondta Heni, majd Krisztivel együtt elindultak a kocsihoz...