6. rész

Másnap délután eléggé hűvös volt az idő. Billék úgy döntöttek, hogy az éjszakákat szállodában, míg a nappalokat a lányoknál töltik. Mindenki bent volt a házban, kivéve Tomot.

-Hol van Tom? –kérdezte Juli Billt.

-A stúdióban hagyta a gitárját, szerintem mindjárt jön. –Bill

-Ki jön Hellsinget nézni? –Petra. Természetesen mindenki kíváncsi volt a filmre. Juli is szívesen megnézte volna, de Tom nélkül nem volt az igazi. Miközben mindenki letelepedett a tv elé, addig Juli inkább máshová ment volna.

-Halljátok, én megyek, sétálok egyet, majd jövök. Lesz nálam teló, ha valami van, akkor elértek. Ja és hívjatok fel ha megjött Tom. –Juli

-Okés. –Kriszti. Juli nagyot sóhajtva kapta magára a kardigánját, és kilépett az ajtón. Délután 5 óra volt. „Hol lehet Tom?” cikázott a kérdés a lány fejében. Aggódott a fiúért. Egyre jobban kezdte megkedvelni, és erősödött benne az az érzés is, hogy mostmár nem csupán puszta szimpátia van közöttük. A lány remélte, hogy Tom is ezt érzi valahol. A mobiljára pillantott: nem volt üzenet, se hívás. Pedig megvolt neki Tom száma. Juli nem akarta zaklatni. „Biztos elfoglalt…” –gondolta. Juli épp zsebre rakta a mobilját, amikor tőle 20-30 méterre meglátott valakit. Tom volt az. Julinak már mosolyra húzódott a szája, ám amikor jobban szemügyre vette a rasztást, már korántsem volt olyan boldog. Tom nem egyedül volt. 1 szőke csaj volt vele, aki folyamatosan illegette magát Tom előtt, a fiú pedig nem volt képes ellenállni. Szinte percenként csókot váltottak, és összeölelkezve botorkáltak az utcán. Nyilvánvaló volt, hogy a lány csak azt akarta Tomtól, de hát a fiú ugye nem tudott nemet mondani. Julinak megtelt a szeme könnyel. Úgy érezte, mintha 1 kést mártottak volna a szívébe. A fiú, aki szeret, most a szeme láttára csajozik. Juli nem bírta tovább nézni a párost. Megfordult és futni kezdett. A szeméből hullottak a könnyek, a keserűség könnyei. Nem akart hazamenni, Tomot pedig látni se bírta. „Hogy tehette ezt velem? Hiszen olyan kedves volt hozzám! Én hülye meg azt hittem hogy talán ő is szeret!” –Juli fejében ezer és ezer gondolat motoszkált. Csak szaladt a semmibe, nem is nézte hogy hová is megy. Csak szedte a lábait szüntelen, csalódott, mérges, de a legnagyobb érzés a szomorúság volt. Képtelen volt felfogni amit látott. Leült 1 padra, kezét az arcába temette és zokogott. Megcsörrent a mobilja. Kriszti volt az.

K: Szia Juli, most telefonált Tom, hogy ma nem jön haza, mert inkább a szállodában aludna, mivel elvileg nagyon fáradt.

J: Fáradt… a francokat fáradt! Üzenem neki, hogy rohadjon meg! –üvöltötte Juli.

K: Juli te… te sírsz! Jézusom mi történt?

J: Az előbb szemtanúja voltam, amint 1 szőke cicababával enyeleg! És én még azt hittem hogy ő is szeret!

K: Jólvan Juli, most szépen hazajössz, és…

J: … nem jövök haza! Nem akarok haza menni, nem akarok előttetek…

K: … akkor én eljövök érted!

J: Ne légyszi hagyj egyedül!

K: De Juli!

J: Ne mondjam 2x!

K: Akkor mikor jössz haza?

J: Este

K: 8-ra légy otthon. Naa Juli! Majd megbeszéljük oké? Csak mi csajok!

J: Oké. De most leteszem. Szia

K: Szia. És Juli!

J: Igen?

K: Nekem nehogy valami hülyeséget csinálj!

J: Jójó

K: Megígéred?

J: Igen

K: Akkor jó. Szia

J: Szia. –Juli zsebre vágta a mobilt, és törölgetni kezdte a könnyeket az arcáról. De hiába, újra és újra elfogta a sírás. Még mindig kristálytisztán látta lelki szemei előtt, ahogyan Tom kavar azzal a cicababával. Nagyon fájt neki, amit látott. Fölállt a padról, és ment tovább. Eltelt 10 perc és egyre jobban sötétedett. Juli mostmár úgy döntött, inkább hazamegy, Billék már biztos eljöttek onnan. Az utcában ahol ment, nem volt világítás. Juli még mindig sírt, és folyamatosan ömlöttek a könnyek a szeméből. A sötét miatt nem látta, hogy egy elég hosszú lépcső van előtte. Juli csak azt érezte, hogy eltűnik a lába alól a talaj, és hogy elkezd gurulni. A kemény lépcső fájdalmas sebeket ejtett rajta, majd alig 20 másodperc gurulás után Juli a földre esett. Pontosabban a betonra. Még pontosabban fejre. A fejét ért ütés hatalmas sebet ejtett, amiből kisvártatva ömleni kezdett a vér. A lány az eszméletét vesztette, és perceken múlt az élete…

-Hol van már Juli? –Heni

-Fogalmam sincs, de aggódok érte. –Petra

-Megígérte, hogy nem csinál hülyeséget. –Kriszti

-Akkor az biztos úgy is van. –Dóri

-Hát nagyon remélem! –Kriszti

-Meg kéne keresnünk. –Dóri

-Szerintem is! –Kriszti

-Én majd hívogatom. –Heni

-Ok. Menjünk csajok! Julinak szüksége van ránk! –Petra

Juli feje körül egyre nagyobb és nagyobb lett a vértócsa. A lánynak percei voltak hátra. Testét megannyi zúzódás érte, és már alig élt. Azonnal orvosi segítségre szorult. Ekkor arra jött 1 házaspár.

-Hallod Josef… ez… ez még él? –kérdezte rémülten a férfi felesége.

-Nem tudom, de hívjuk a mentőket! –mondta a férfi, és kijelentését tett követte. 5 percen belül a helyszínen volt a segítség. Ekkor Juli állapota már kritikus volt.

-Azonnal hordágyat! A kocsiban valószínűleg majd újra kell éleszteni! Élet-halál között van. Állapota: életveszélyes. Intenzív osztályra vele. –utasította a mentős a társának. Julit bevitték a mentőbe.

-Gyorsan indíts különben elveszítjük! –mentős a sofőrnek. Eközben az egyik rátalált Juli mobiljára.

-Értesítem a hozzátartozókat.

-Oké. –válaszolt az egyik

-Mit mondjak az állapotáról?

-Csak annyit mondj hogy súlyos vérvesztesége van, és életveszélyes az állapota. Amúgy meg… 10% esélye van hogy megéri a holnapot. Ennyi elfolyt vér után, az is csoda, hogy egyáltalán idáig életben maradt. –mentős

-Csak a kórházban kap vért… na hívom a hozzátartozóit. –a mentős a Dóri nevet választotta ki…

Dórinak csörgött a mobilja.

-Ez Juli! –kiáltott fel boldogan.

D: Haló Juli hol vagy már, téged keresünk!

M: Jó estét, ez itt a Berlini Mentőszolgálat. Mark Berger vagyok mentőorvos.

D: de…de hol van Juli?

M: A lány valószínűleg legurult a lépcsőn, és sajnos elég súlyos fejsérülést szerzett. Rengeteg vért vesztett, emiatt életveszélyes az állapota.

D: Úristen… és hol van most?

M: Épp a mentőautóban, most visszük a kórházba, ott pedig az intenzívre.

D: Melyik kórház?

M: Berlini Baleseti Sebészet.

D: köszönöm. Viszlát! –Dóri rémült arcából rögtön mindenki tudta hogy baj van.

-Dóri… hol van Juli? –Kriszti

-Legurult 1 lépcsőn… és nagyon sok vért vesztett… és életveszélyes az állapota. –Dóri

-Úristen! Melyik kórházba van? –Heni

-A Berlini Balesetiben. –Dóri

-Akkor mire várunk? Indulás! –Petra

A mentőautó szirénázva haladt a forgalmas utcákon át. Juli állapota percről-percre romlott.

-Gyerünk kislány már csak pár-perc! Meg ne halj nekem! –mondogatta Mark a mentőorvos. De Juli nem érzett, nem hallott és nem is látott semmit. Csak feküdt ott mint egy bábu, több sebből vérezve. De még élt. Életben volt, és talán ez az utolsó napja. Úgy kéne meghalnia, hogy a szerelme mással flörtöl? Ezt biztos nem viselné el. A mentőautó már csak percekre volt a kórháztól.

-Most már tényleg nem vagyunk messze! –Mark. Az orvosok sem tehettek semmit, amíg nem érnek a kórházba. A mentőautóban nem tárolnak vért, így csak Juli vércsoportját tudták meghatározni. De így mire beérnek a kórházba, Juli már rögtön megkaphatja a vért. De úgy látszik már túl késő volt. Juli szíve még dobbant 1 párat, majd leállt…

a következő rész szombat-vasárnap körül kerül fel, addig lehet izgulni, hogy Juli túléli-e a balesetet.