11. rész

Bill aggódva rontott be az ajtón.

-Heni! Hol vagy? Mi történt? –kiáltozta Bill. Ekkor beért a nappaliba. Meglátta amint a lányok elterülve alszanak a kanapén.

-Úristen! Lányok! –Bill rázogatni kezdte Julit, aztán Henit, Petrát.

-Szia kicsi Bill! Nyugi csak alszanak! Kiütötte őket a gyógyszer! –mondta gúnyos vigyorral Susan, aki a konyhából lépett elő.

-Ki a franc maga? És mit tett velük? –Bill mérgesen. Ezalatt Susan az ajtóhoz lopózott és kulcsra zárta, majd kihajította az ablakon.

-Én csak 1 lány vagyok… a többieknek Claire Taylor, de neked Bill… valami egészen más! –mondta Susan, majd levette sötétbarna parókáját. Szőke haja lágyan omlott a vállára.

-Susan Härz… te utolsó mocskos szemétláda! –Billnek ökölbe volt szorítva a keze.

-Jak édesem, nyugodj le! Vagy lenyugtassalak? –mosolygott Susan

-Na jó, hívom a rendőrséget! –mondta Bill, majd a telefon felé vette az irányt.

-Azt merészeld! –sietett utána Susan. A 2 ember harcot folytatott a telefonkagyló megszerzésében. Susan sípcsonton rúgta Billt, aki felüvöltött a fájdalomtól, majd a földre rogyott. Susan ezalatt elvágta a telefon zsinórját.

-Na Billbaba dönthetsz! Vagy az enyém leszel, vagy senki másé! –Susan.

-Bárkié, de a tiéd Soha! –Bill. Susan éktelen haragra gerjedt.

-Akkor dögölj meg te féreg! –üvöltötte, majd felkapott 1 kést. Bill ekkor amilyen gyorsan csak tudott, rohant Heni szobájába. Kulcsra zárta az ajtót, majd a mobilján hívni kezdte Tomot.

T: Hallo

B: Tom! Segíts! Gyere azonnal Heniék lakásába! És hívd a rendőrséget is!

T: Jézusom mi történt?

B: Susan itt van! És rám támadt 1 késsel! Meg fog ölni Tom!

T: Dehogy fog! De azonnal megyek! Hozom Georgot és Gustit is! Mindjárt ott vagyok!

B: Oké! Siess! –Tom lerakta. Ekkor Susan az ajtóba döfte a kést. Többször is.

-Nyisd ki azt a kurva ajtót! –üvöltötte Susan. Bill tudta hogy az ajtó már nem fogja sokáig bírni. Vagy elbújik, vagy keres valami fegyvert és szembeszáll. Félve nézett körül a szobában. Keresnie kell valamit. Felkapott 1 vázát, amelyet majd a fejéhez vág Susannak, amikor belép az ajtón. Fogta a vázát, és megbújt az ajtó mögött. Lélegzet visszafojtva várt… Susan addig lökdöste az ajtót, míg az be nem tört. Ekkor Bill teljes erőből Susan fejéhez vágta a vázát. A nő ájultan esett össze… Bill nyert.

-Rohadj meg te… hülye kurva. –sziszegte Bill mérgesen. A fiú keresett pár ruhát, amivel megkötözte Susant, ha a nő esetleg még a rendőrök előtt magához térne. Ezután lement a lányokhoz. Hiába rázogatta őket, még mindig nem kelt fel egyikük sem.

-Hé. Csajok! Valaki! Keljetek fel! –Bill. a fiú körülnézett a házban, hátha megtalálja a gyógyszert, amit Susan adott nekik. De hiába keresett, semmit sem talált. Ekkor érkezett meg Tom, Georg és Gustav a rendőrökkel. Berúgták az ajtót, és már bent is voltak a házban.

-Ott van fent a szobában! Meg akart ölni! És megmérgezte a lányokat! –sorolta kétségbeesetten Bill. a rendőrök elfogták Susant, aki eközben magához tért.

-Rohadj meg ott ahol vagy te utolsó szemétláda! –Susan.

-Mit adott a lányoknak? –rendőr

-Dögöljenek meg ők is mind! –Susan

-Kérdeztem valamit! –rendőr

-Altatót. –Susan

-Kérem a dobozát! –rendőr

-Ott van a zsebemben. –Susan. A rendőr hamar megtalálta a dobozt.

-Csakugyan altató, de az erősebbik fajtából. Még 2-3 óra, és felkelnek. Magát asszonyom, pedig letartóztatjuk emberölés gyanúja, betörés, és gyógyszer szükségtelen használata miatt = mérgezés. –mondta a rendőr. Susan kezén kattant a bilincs, és meg sem álltak vele az őrsig.

-Bill! Jól vagy? –kérdezte aggódva Tom

-Én igen. Remélem a lányok is… -nézett végig a lányokon Bill.

-Nyugodj meg! Rendbe fognak jönni! Örülj hogy csak bealtatózta őket ez a hárpia! Nagyobb kárt is tehetett volna bennük! –Tom

-De szerencsére nem tett! –Bill. eközben Georg és Gustav is bejött, akik kint maradtak.

-Jézusom… Dóri! –Gustav

-Mi történt velük? –Georg

-Bealtatózta őket ez a ringyó. –sziszegte Bill

-Hú ha a kezeim közé kapom! Szegény Petra! –mondta Georg, majd végigsimította Petra haját.

-Azt mondták, hogy még 2-3 óra mire magukhoz térnek. –Bill

-És ha valami bajuk lesz? Mondjuk, pl. Julinak! Nincs 1 hete hogy legurult a lépcsőről szegény, mostmeg bealtatózza ez a liba? Nincs Julinak olyan méregerős szervezete hogy mindent kibírjon! Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz vele és a többiekkel is! –Tom

-Jól mondod. Mindannyian reméljük. –Gustav. Az elkövetkezendő 2 órában a fiúk kitartóan virrasztottak a lányok mellett. Bill Heni kezét, Tom Juliét, Georg Petráét, és Gustav Dóriét fogta. Közben félpercenként néztek Krisztire is. A 4 fiú most érezte igazán, milyen az aggodalom. Szívük a torkukban dobogott, várták, hogy a lányok felébredjenek, mégis féltek, hogy esetleg valami baj történik. Életük legrosszabb 2 órája volt ez. Ekkor valami történt. Dóri elkezdett köhögni.

-Dóri! Dóri jól vagy? –Gustav. Dóri eléggé kába volt.

-Csak szomjas vagyok… -pihegte gyengén a lány. Gustavnak nem kellett kétszer mondani. Úgy kiviharzott a konyhába, mintha puskából lőtték volna ki. Fél perc se telt bele, már vissza is jött 1 pohár vízzel.

-Tessék. –nyújtotta át a kiszáradt Dórinak a poharat. Dóri az egész pohár vizet megitta. Mostmár nem volt olyan karcos a hangja.

-Mi történt? Hol van Claire? És… miért aludt mindenki? –Dóri.

-Milyen Claire? –Bill

-Claire Taylor! Az a barna hajú nő. Ő adta nekünk a kólát. –Dóri

-Az a nő nem Claire Taylor volt… hanem Susan Härz. –Tom

-Micsoda? –Dóri

-Igen jól hallottad. Bealtatózott titeket. –Bill. Ekkor Heni is mocorogni kezdett és szintén köhögött.

-Mi történt velem? –Heni kiszáradva.

-Azt hiszem több víz kell! –mondta Gustav, majd kisietett vízért.

-Heni! Jól vagy? –Bill

-Ki vagyok száradva… de egészben. –Heni. Gustav már meg is jött a vízzel.

-Akkor ezek szerint az altató hatása kiszáradás. –Georg

-Altató? –Heni. A többiek elmagyarázták neki a történteket. Ezalatt Juli is köhögve ébredt. Őt követte Kriszti és Petra. Végre mindenki fent volt, és a kiszáradáson kívül más bajuk nem esett.

-Úgy érzem magam, mintha a sivatagból jönnék! –Juli

-Én is. Mintha 1 hete nem ittam volna 1 kortyot se! –Kriszti

-Dettó. A torkom szerintem, mint a fakéreg olyan száraz. –Petra

-Lányok a lényeg az, hogy nagyobb baj nem történt! –Georg. Mindenki bólintott.

-Még jó hogy leszámoltatok ezzel a boszorkánnyal! –Kriszti

-Inkább Bill! –Tom

-És Tom! És Georg meg Gustav nélkül nem értél volna ide!– mondta Bill Tomnak. Georg és Gustav mosolygott.

-Ezek szerint mindenki kivette a részét a mentőakcióban! Mi mással hálálhatnánk ezt meg, minthogy sütünk nektek tortát! –Dóri

-Na ez jó ötlet! –Heni

-Benne vagyok! Juli és Petra egyszerre.

-Na csajok akkor: go konyha! –Kriszti

-És velünk mi lesz? –Bill

-Hát… ti addig elfoglaljátok magatokat egy óráig! –mondta Kriszti, majd a lányokkal együtt eltűnt a konyhában.

-Jellemző! A férfiaknak az a végzetük, hogy mindig a nőkre várnak. –morgott Tom

-Főleg ha odaég a torta. –vigyorgott Georg

-Ejnye Georg szégyelld magad! Végülis nekünk csinálják azt a tortát, szal… -mondta Gustav elégedetten hátradőlve.

-Hát igen Gusti. Más nem is fogalmazhatná ezt jobban. –nevetett Bill

-Na jó te csak kuddoljál! Többet eszel mint én! –Gustav

-Lerí rólam! –Bill

-Haj Bill ha tudnád, hogy néha milyen bunkó állat vagy! –Gustav

-Imádom, amikor ezt bizonygatod! –vigyorgott Bill

-Mert az is vagy! Például: lehet hogy teltkarcsú vagyok, -Georg és Tom már nehezen tartotta vissza a röhögést – de nem szoktam órákon keresztül tollászkodni a fürdőszobában! –Gustav

-De én nem szoktam Metallicát üvöltetni, miközben zuhanyozok!  –Bill

-Na én meg nem a Nenát hallgatom, miközben legeltetem a kutyát! –Gustav

-Ej srácok, öröm titeket nézni! –Georg

-Ja meg hallgatni! –Tom

-És még rám mondják, hogy problémás vagyok! –Georg

-Jaj én áldott jó gyerek vagyok, szóval én mosom kezeimet! –Tom

-Na ne röhögtess Tom! –Bill

-Na jólvan most álljunk le! A Mikulás bácsi hozott nektek valamit! –vigyorgott Georg, miközben észrevette az asztalon heverő Bravot.

-Ezek szerint jó gyerek voltam! –Gustav

-A szaloncukor meg lesz a torta! –Tom

-Na és Mikulás bácsi hol a piros ruhád? –vigyorgott Bill

-Na jólvan kudd, mert akkora pofont kap mindegyik, hogy megszédül! –mondta Georg, majd a Billel, Tommal és Gustavval az oldalán fellapozta az újságot.

-Fiúk! Ki éhes? –jelent meg Heni a nappaliban.

-Én! –fiúk

-Na akkor gyertek! –Heni.

-Bármit is kotyvasztottatok, kurva jó illata van! –Georg

-Epertortát kotyvasztottunk! –Dóri

-Olyat is tudtok? –Bill

-Juttát ideje szabadságra küldeni! –mondta gonosz vigyorral Gustav. A fiúk ekkor meglátták a tortát. Végülis elég szépen nézett ki, a lányok büszkék voltak az első tökéletesen készült tortájukra, a fiúk meg legszívesebben azonnal rávetették volna magukat az édességre.

-Hú csajok! Ez nagyon jól néz ki! –Tom

-Úgy van! Minden elismerésem! –Bill

-Legközelebb mi sütünk fiúk! –Georg

-Attól mentsen meg titeket az isten! –Gustav

-Most mééér? –az a piskóta szép aranybarna volt… -Georg

-Meg kőkemény! –Bill

-Jólvanna. –Georg. A társaság nekiállt sütizni. Ekkor valaki csöngetett.

-Nyitom! –Kriszti. Az ajtóban 1 japán pasas állt. Kriszti amikor meglátta a vendéget, nem akart hinni a szemének.

-Satoshi? –kérdezte elkerekedett szemmel.

-Igen Kriszti! Erre jártam, és reméltem, hogy még itt laksz annyi év után! –mosolygott Satoshi.

-Gyere beljebb! –Kriszti. Satoshi Kriszti ovistársa volt. A japán fiú mindig csapta a szelet Krisztinek, a lány pedig nagyon örült ennek. Sőt talán több is volt köztük, mint barátság. Mert a kapcsolatuk igen mély volt. Őszinték voltak egymáshoz, és sokszor aludtak a másiknál. Igaz, hogy óvodások voltak, de már hosszú távra tervezték. Ám amikor Satoshi elballagott az oviból (2 évvel volt idősebb mint Kriszti) megszakadt köztük a kapcsolat, ugyanis a fiút Japánba vitték, hiába könyörgött, hogy hagy maradjon Kriszti mellett. Az utolsó napot, amikor együtt voltak, az könnyes búcsú mindkettejükben ott maradt. De megtört a jég. Satoshi végre visszajött több mint 10 év után, és jobban nézett ki mint valaha. A régi érzelmek fellángoltak, mindennél erősebben. Kriszti a megrögzött szingli végre társra lelt.

-Sziasztok! –köszönt Satoshi a többieknek

-Szia! – Heniék.

-Őt itt Satoshi. Az a volt ovistársam. –Kriszti. Satoshi mindenkinek bemutatkozott, majd kijelentette.

-Sajnos csak 5 percig jöhettem ide. Holnap megyünk vissza Japánba. –Satoshi

-Ne már! Megint itt hagysz? –Kriszti szomorúan.

-Szó sem lehet róla. Igazából azt szeretném kérdezni hogy: velem jönnél Japánba? –Satoshi

-Mi-micsoda? –Kriszti meglepődve.

-Van 1 házam. Tudom hogy korai még… de ott is van egyetem, meg minden pár hónap alatt megtanulod a nyelvet, ráadásul mellettem is vagy! –mosolygott Satoshi

-Júj én nem is tudom mit mondjak! –Kriszti a lányokra nézett.

-Tedd, amit jónak látsz! –Heni

-Akkor… veled megyek! –mondta Kriszti, majd Satoshi nyakába ugrott.

-Szeretlek! –Satoshi

-Én is téged! –Kriszti

-Még ma pakolj össze, mert holnap reggel jövök érted! –Satoshi. Megcsörrent a mobilja.

-Hoppá ez apu lesz! Mennem kell! Holnap 8-ra jövök! Sziasztok! –mondta Satoshi, majd kiment a telefonnal a fülén.

-Szia! –Kriszti. A lány a fellegekben járt.

-Gratula Kriszti! –mondták a többiek, majd mindenki sorban megölelte Krisztit.

-Köszönöm! Megyek is pakolni! Jaj olyan boldog vagyok! –Kriszti

-Örülünk neki! –Bill. Kriszti fölment az emeletre összepakolni a cuccait.

-Igen jól mondja Bill! –mondta Dóri, miközben belekarolt Gustavba. Bill Henit kereste, de a lányt elnyelte a föld.

-Hol van Heni? –Bill

-Azt hiszem kiment. –Petra

-Köszi. –Bill kiment az utcára. Meglátta Henit, amint 1 padon ül a lámpa alatt.

-Heni? –Bill. Heni fölnézett, szemeiben könnycseppek csillogtak.

-Miért jöttél utánam? –Heni

-Nem találtalak bent… de mi történt? –mondta Bill miközben leült Heni mellé.

-Semmi különös. Csak Krisztivel együtt nőttem fel, és holnap megy Japánba, és évekig nem fogom látni! –mondta Heni, majd zokogni kezdett.

-Jaj ne csináld! –mondta Bill, majd magához ölelte Henit. –Ott van az e-mail, msn, sms…

-De az mégsem olyan, mintha találkozol vele! –Heni

-Ne sírj! Lehet hogy az első pár nap rossz lesz, de aztán rendbejössz, és pár év múlva már gyerekkel jön vissza Kriszti. –mosolygott Bill.

-Hihi az szép lenne! –Heni

-És majd ők is el fognak ámulni, hogy a mi gyerekeink milyen szépek! –folytatta Bill

-Mi? –Heni. A lány nem akart hinni a fülének.

-Hát a gyerekeink! Jó nem 20 éves korunk körül lesz, remélem, de én gyereket akarok tőled Heni! Azt akarom, hogy a társam legyél… örökre! –Bill. Heni köpni-nyelni nem tudott.

-Tényleg? –Heni

-Hát persze! –mondta Bill. A fiú még szorosabban ölelte magához a lányt.

-Örülök hogy így gondolod! –Heni. Bill ekkor mélyebben nézett Heni szemébe, mint valaha. Fejük egyre közelebb került egymáshoz. Bill ajkai szétnyíltak, majd megcsókolta Henit.

-Szeretlek! –Bill

-Én is téged! –Heni

-Bejössz? –Bill

-Aha! –válaszolt Heni, majd a pár kézen fogva ment be a többiekhez…