15. rész

Heni arra kelt fel, hogy a szemébe süt a nap. Fél kómásan felnyitotta a szemét, de pár pillanat múlva inkább úgy döntött, alszik tovább. A másik oldalára fordult, és ekkor ráfeküdt valakire. Heni gyorsan megnézte ki az: Bill volt. A fiú 1 szál boxerben volt, és az igazak álmát aludta, Heninek pedig gőze sem volt, hogy került ide Bill.

-Bill! Hogy kerülsz te ide? Ez az én ágyam, az én takaróm, az én párnám! –sorolta Heni miközben próbálta lelökni az ágyról Billt. De ezzel csak annyit ért el, hogy a fiú ráfeküdt, és lazán szuszogott tovább.

-Na jólvan lustaság! Ébresztő! –mondta Heni kicsit hangosabban. Bill elkezdett mocorogni, majd felnyitotta a szemét.

-Áh jó reggelt Heni! –mosolygott Bill, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-Neked is szép jó reggelt Bill! Megkérdezhetném, hogy mégis mit keresel az ágyamban? –mondta Heni szigorúan, de persze a mosoly ott volt az arcán.

-Te mondtad, hogy idejöhetek! –mentegetőzött Bill.

-Én mikor? –Heni

-Hát este! Úgy… éjjel. –Bill

-Bill! Ha te nekem éjnek idején mondasz valamit, akkor az az egyik fülemen be, a másikon ki! És majd kapjak korán reggel szívinfarktust, mert 1 idegen pasi fekszik az ágyamban!  –Heni

-De hát én neked nem is vagyok idegen! –mosolygott Bill.

-Jólvan 1 kicsit túlreagáltam. –Heni

-Semmi baj! –mondta Bill, majd 1 puszit nyomott Heni arcára.

-Akkor jó. –Heni

-Na megyek le. Jössz? –mondta Bill, és nyújtotta kezét Heni felé.

-Igen. –Heni megfogta Bill kezét, majd lementek a lépcsőn. Lent a konyhában már javában nyüzsi volt. Gustav és Dóri épp reggelit készültek csinálni, Tom és Juli besegítettek, Georg és Petra pedig bent pakoltak.

-Jó reggelt álomszuszékok! –Petra

-Nektek is. –Bill és Heni

-Hívott David, hogy ma interjúnk van. –Tom

-Ne már. Semmi kedvem! –Bill

-A munka, az munka! –regélte Gustav.

-És mikorra, hol? –Bill

-Az Alexanderplatz mellett van az a nagy irodaház, tudod melyik! –Georg. Bill bólogatott.

-Igen, és akkor annak a földszintjén van 1 ilyen stúdióféle izé, és ott. Meg fogjuk találni, azt mondták. Ja és 11-re. –Georg

-Hé fiúk! –Tom odament a fiúkhoz, amíg a lányok a konyhában voltak.

-Mi lenne, ha vinnénk a csajokat is? –Tom

-Na ez jó ötlet! –Gustav.

-Egyetértek! –Bill és Georg

-Majd én közlöm velük! –mondta Tom, és már ment is a lányokhoz.

-Halljátok kitaláltunk valamit! –kezdte Tom

-Mit? –Juli és Petra

-Jöhetnétek velünk ma a stúdióba… míg minket kérdeznek, addig ti majd figyeltek miket majd ott valahol. Gondolom egyikőtök se volt interjún. –Tom

-Aha nem voltunk. De nem lennénk a nyakatokon? –Dóri

-Jaj miért lennétek? Akkor nem mondanánk, hogy gyertek velünk! –mosolygott Tom

-Hú ez tök jó! –Heni

-Nekem is tetszik! Sosem voltam olyan stúdióban. –Juli

-Ti majd a közönség szélén fogtok ülni. –Tom

-Oké. –Petra

-Juj már nagyon várom! –Dóri

-Nekem ne is mondd! –Juli. A reggeli gyorsan elkészült, és amikor mindenki elvégezte a reggeli teendőit, az óra csakhamar fél 11-et mutatott.

-Indulnunk kell! –Bill. A csapat tehát nekiindult, és 20 perc múlva már az Alexanderplatznál levő stúdióban voltak. A lányok azt sem tudták, merre nézzenek, mindenhol hírességek voltak.

-Azta… ott van Sven Martinek! –áradozott Juli

-Az meg ki? –Heni

-Nem ismered? Ezt megjegyeztem! J Ő egész Németország legjobb színésze! –Juli

-Biztos. – Heni

-Hölgyek! Itt a közönség soraiban, erre a 4 székre üljetek le oké? –mondta az operatőr. Már csak 5 perc volt a kezdésig. Megvolt a közönség, mindenki elfoglalta a helyét, és a műsor indult! Ez az interjú teljesen zökkenőmentes volt, nem úgy, mint a Susan Härz féle. A fiúk felszabadultan viccelődtek és boldogan mesélték azt a rengeteg élményt, ami a bandát éri. Nyoma sem volt fáradságnak egyikükön sem, mind a négyen jól érezték magukat. Az interjú végén elénekelték a Monsoon-t, amit hatalmas taps követett. Aztán a fiúk elbúcsúztak a közönségtől, majd a műsor véget ért.

-Hú ez kurva jó volt! –mesélte Bill pár perccel később a backstageben. Ekkor jöttek a lányok.

-Wááá szereztem Sven Martinektől autogramot! –mondta Juli boldogan. Tom csak a szemét forgatta, a többiek meg nevettek.

-Megnézhetem? –kérdezte Gustav, aki csak kíváncsi volt a Bohóc (ebben a sorozatban szerepel Sven ->ez hozta meg neki a hírnevet –szerk.) aláírására.

-Wow ez tényleg jó! –mondta Gustav, miközben visszaadta a kártyát Julinak.

-Menjünk kajálni valahova! –Georg

-Szívemből szóltál! –Tom

-Én is éhes vagyok! –Bill

-Detto. –Gustav

-Csajok? Benne vagytok? –Georg. A lányok bólintottak. Már épp elkezdtek menni, amikor megjelent az egyik kamerás.

-Bocsi hogy még zaklatlak titeket, csak kéne a tracklista. –kamerás

-Az lent van. Hozom! –mondta Bill, majd elindult a lift felé.

-De a kulcs itt maradt! –mondta a kamerás, majd Heni kezébe nyomta a kulcsot.

-Bill várj! –Heni gyorsan beszaladt Bill mellé a liftbe –kulcs.

-Jaaaa. De hülye vagyok! –Bill. elindult a lift.

-Én is mindent elfelejtek. Semmi gond! –Heni

-De ez nálam már… szokás. –Bill. Ekkor megállt a lift. 2 emelet között. Elsötétült minden az egész kerületben. Áramszünet volt.

-Na ne! Bármit, csak ezt ne! –Bill

-Bent ragadtunk a liftben! –mondta Heni, aki közbe nyomogatta a gombokat, reménykedve, hogy csak elindulnak valamerre.

-Szerintem áramszünet van. De itt? És fényes nappal? –Bill

-Nem működik semmi! –mondta Heni, majd belerúgott az ajtóba.

-Basszus. Még sosem ragadtam liftben. Hát ez is megtörtént. –Bill. a fiú leült a földre. Heni pedig mellé.

-Vajon mikor jutunk ki innen? –Heni

-Dunsztom sincs. De remélem mindjárt. Nem szeretek kicsi helyen bezárva lenni. –Bill

-Mintha 1 ketrecben lennénk! –Heni

-Pontosan. –Bill

-A többiek szerinted tudják, hogy mi itt vagyunk? –Heni

-Biztos rájöttek. Ha a liftben nincs áram, akkor az egész házban kikapcs minden. Elvileg. –Bill

-Remélem nem maradunk itt órákig! –Heni

-Jaja én is. Ez tökre olyan mint a filmekben! A szerelmesek bennragadnak 1 liftben… -mosolyog Bill, majd egyre közelebb húzódik Henihez.

-Aha. És jön a mentősereg, és kivisz minket! –vigyorog Heni, majd arrébb ül.

-Pff. És ha nem jön? –folytatja Bill

-Akkor mi mászunk ki innen valahogy! –Heni. Bill nem adta fel.

-És ha nem tudunk kimászni? –mosolygott

-Akkor várunk, és nem teszünk föl egymásnak hülye kérdéseket! –Heni

-Naaaaa. –Bill durcásan.

-Hm? –Heni

-Én nem tettem föl hülye kérdéseket! –Bill

-Dehogynem! –mosolygott Heni. Bill egy *akkornemisszólokhozzád* nézést irányított Henire. A pár fél percig némán ült egymás mellett, majd Heni Bill vállára hajtotta a fejét.

-Már 10 perce itt vagyunk… és senki sehol! –Heni

-Nyugi, majd jön valaki! –Bill

-Bill! –Heni

-Hm? –Bill

-Bocs hogy olyan piszkálódó voltam az előbb! –Heni

-Semmi baj! –mondta Bill, majd megcsókolta Henit.

-Na mostmár csak a liftnek kéne elindulnia… -Heni. Ekkor csodák-csodájára elindult a lift.

-A számból vetted ki a szót! Amúgy: mondtam, hogy ezt előbb kellett volna! –mosolygott Bill. A lift végre valahára megérkezett a földszintre, majd a tracklista is eljutott a kameráshoz.

-Bocsi a kellemetlenségért! Az egész kerületben áramszünet volt valamiért. –kamerás

-Nem történt semmi kellemetlen! –mosolygott Heni és Bill.

-Na akkor megyünk kajálni? –Georg. Persze mindenki benne volt. A csapat megjárta az egyik gyorséttermet, és hazafelé fagyizni is betértek. Mindenki jól érezte magát. Délutánra már mind a 8-an otthon voltak. Petra és Georg estére elment a belvárosba, Dóri és Gustav pedig Rolling Stones koncertre ment. Igaz, Gustavnak nem volt könnyű dolga magával rángatni Dórit, de a lány végül beadta a derekát.

Tehát csak az ikrek, Juli és Heni maradt otthon. Bill persze nem tudott nyugton ülni.

-Heni! Gyere velem! Menjünk valahova! –Bill

-Na és hova? –Heni

-Ismerek 1 tök szép helyet! –Bill

-Na és hol van az a szép hely? –Heni

-Majd meglátod! Gyere! –mondta Bill, és mire Heni bármit is mondott volna, Bill „kiráncigálta” a házból.

-Mi ne menjünk valahova? –Tom

-Hááát… nem tudom. –Juli

-Gyere, mutatok valamit! –Tom

-Mit? –Juli

-Gyere! –mondta Tom, majd a kertbe vezette Julit. A kertben a rózsabokrok közt 1 gitár volt.

Amikor elestél, akkor megígértem, hogy elgitározom neked az Immortal (Rasmus –szerk.) végét. –Tom

-Tényleg! –Juli. A lánynak most jutott eszébe, hogy Tom még adós ezzel.

-Gyere, ülj ide mellém! –Tom. Juli leült Tom mellé, a rasztás pedig elkezdte játszani a dal végén levő gitárszólót. Gyönyörű dallama volt, Juli teljesen elérzékenyült. A pasi akit szeret, félreteszi az összes vagánykodását, és a lány kedvenc dalát gitározza el neki este a kertben, rózsák közt. Juli el sem tudott volna képzelni romantikusabbat. Ezt mindegyik fiúból kinézte volna, na de Tomból? J Kellemes meglepetés volt, az biztos. Amikor Tom befejezte a gitározást kíváncsian kérdezte:

-Na hogy tetszett? –Tom

-Gyönyörű volt! Azt hittem erről elfeledkeztél! –Juli

-Dehogy! Hiszen megígértem! –Tom

-Köszönöm! –Juli

-Nincs mit! Bejössz? –Tom

-Aha. –Juli. Tom és Juli bementek a házba, Tom lepakolta gitárját a sarokba.

-Ja. És ezt majdnem elfelejtettem. –mondta Tom, majd 1 rózsát adott Julinak.

-Jaj de szép! –mondta Juli, miközben megszagolta a virágot.

-De nem olyan szép, mint te! –Tom. A fiú megcsókolta Julit, majd 1 ölelés közepette a kanapé párnái közé szédültek…