15. rész

Reggel Münchenben.

A tűz nem volt kegyes a házhoz. Az ötödik, hatodik, negyedik, és a harmadik emelet teljesen kiégett az összes ott található lakással együtt, köztük Juli és Gülcan lánylakása is a tűz martalékává vált. A hetedik és a második emelet is károsodott (bár nem úgy, mint a 3-6 emelet), a lakókat ki kellett költöztetni. Az egész házat le kell bontani, majd újjáépíteni. Ez pedig több mint 1 évbe kerül. A lakóknak addig rokonoknál kell meghúzniuk magukat. Gülcan és Juli nagy szerencséjére a közelben lakott az egyik barátnőjük, így addig az 1 évig nála húzhatják meg magukat. Pontosabban náluk. Ugyanis a lány 21 éves volt, és friss házas. Gülcanék pedig úgy érezték, hogy a páros nyakán vannak. De még így is örültek, hogy élve megúszták a tüzes kalandot. Csak éppen semmijük sem maradt. Mondjuk Gülcan 1 cukrászdában dolgozott, Juli, pedig fordítóként dolgozott 1 hetilapnál (mailben kapta a cikkeket, és ezeket fordította le, emiatt nem volt neki gond a helyszínváltoztatás). Ám hiába volt a lányok fizetése, mindenük odalett a tűzben, és bizony ilyenkor nem egyszerű visszazökkenni a régi kerékvágásba.

-De persze majd ha találunk 1 albérletet, és keresünk is annyit, akkor elköltözünk! –mondta Gülcan barátnőjének, Lisának.

-Jaj lányok! Egyáltalán nem vagytok láb alatt! Sőt! Örülünk hogy itt vagytok! –mesélte Lisa.

-Hát azért mégiscsak megpróbálunk 1 albérletet találni. –Juli

-Úgy van, és még 1x köszönjük, hogy befogadtatok minket! –hálálkodott Gülcan.

-Pontosan! –bólogatott Juli. A lánynak ekkor eszébe jutott, hogy az éjszaka történtekről még nem is tájékoztatta Heniéket. Annyi volt a szerencséje, hogy a mobilja a nadrágzsebében volt, így legalább azt sikerült megmenteni.

-Megvan a mobilod? –kérdezte Gülcan csodálkozva, amikor látta, hogy Juli előveszi a maroktelefont.

-Igen. De csak a mobilom. Semmi más nem. –mondta Juli szomorkás hangon.

-Hát… legalább ez megvan. –Gülcan

-Ja. Felhívom Henit! –mondta Juli, miközben bepötyögte a lány számát.

-Rendben. Akkor add át neki, hogy puszilom. –Gülcan

-Oké. –Juli

H: Hallo

J: Szia Heni, itt Juli.

H: Ááá szia Juli! Hogy vagy?

J: Hát történt tegnap este 1 kis baleset.

H: Jézusom… mi?

J: Az egész ház leégett. Szinte az összes emelet, és minden lakás lakhatatlanná vált… köztük a sajátunk is.

H: Atyaúristen… de jól vagytok, ugye?

J: Persze, szerencsére egyikünknek sem esett baja, a tűzoltók még idejében kiküldtek mindenkit az épületből.

H: Annak örülök. De most akkor elégett mindenetek?

J: Igen. Nekem csak a mobilom maradt, és a ruha, ami rajtunk volt.

H: Juli akkor most hol laktok?

J: Gülcan egyik barátnőjénél. Amúgy puszil.

H: Ok, mi is őt! De hallod, Juli gyere haza!

J: Nem megyek! Tökéletesen megvoltam eddig Tom nélkül, eztán is megleszek!

H: De Tom meg itt szenved! És nekünk is nagyon hiányzol! És neked ITT az otthonod!

J: Ti is hiányoztok nekem nagyon, de értsétek meg, jó lesz nekem itt!

H: Hát… azért nem adjuk fel. Főleg Tom nem.

J: Hát azt képzelem…

H: De tényleg szeret! Gyere haza!

J: Nem megyek, ennyi!

H: Nem örülök, azt meg kell hagyni. De azért remélem, hamar rendbejön nálatok minden.

J: Azt mi is. Nem vagyunk most könnyű helyzetben, csoda, hogy egyáltalán tető van a fejünk fölött.

H: Igen, ez a szerencsétek! És meddig lesztek ott?

J: 1 évig tart a ház újjáépítése. Talán több.

H: Uhh az sok!

J: Tudjuk, ezért keresgélünk közben albérletet. Lisáék friss házasok, nem akarunk a nyakukon lenni.

H: Értem. *ekkor a háttérben iszonyat nagy lárma hallattszott*

J: Jézus, Heni mi volt ez?

H: Gustinak eldőlt a dobfelszerelése és zúgott minden mindenfelé. Rajta és rajtam kívül még mindenki alszik… képzelheted mi lesz itt mindjárt…

J: Én arra tippelek, hogy ütött Gusti utolsó órája… *nevet*

H: Hát valahogy én is! Na de mielőtt kurva nagy vita lesz, megyek és rendet teszek!

J: Sok szerencsét!

H: Köszi, kelleni fog! Nah szia, és legyetek jók! Majd hívlak!

J: Ok, köszi, szia!

Berlinben:

-Gustav mi a halálfasza volt ez a döm-dö-döm korán reggel? –őrjöngött Tom, miközben félkómában lebattyogott a lépcsőn.

-Eldőlt ez a szar! –mentegetőzött Gusti, miközben szedegette össze a dobszerkó darabjait.

-Na és mitől? Georg elfingta magát és repült a berendezés? –Tom

-Mi van velem? –kérdezte Georg ásítva, miközben lement a lépcsőn.

-Nem. Csak úgy simán eldőlt. –Gusti

-Akkor láncold le, vagy mittudomén, de ha még 1x eldől el a szutyok, én magam fogok tenni arról, hogy többet a büdös életbe ne boruljon fel! –Tom mérgesen

-Banyek Tom, nyugodjál már le! –Heni

-Jólvanna, hagyjatok már! –Tom ingerülten.

-Mi ez a nagy lárma itt lent? –mondta Bill, miközben ő is előkerült.

-Semmi… -morogta Tom, majd beviharzott a konyhába. Bill értetlenül nézett a többiekre.

-Csak bal lábbal kelt fel, semmi több. –magyarázta Heni.

-Biztos Juli miatt… -Georg

-Aha. amúgy hívott Juli, leégett a házuk. –mesélte Heni.  

-Micsoda? –kérdezte Tom ledöbbenve, miközben visszajött a nappaliba az mp4-ét keresni.

-Úristen… hogyhogy? –kérdezte Dóri, aki a nappali és a fürdőszoba között ingázott.

-Az éjszaka tűz ütött ki, azt nem mondta hogyan. A 8 emeletes házban minden lakás lakhatatlanná vált, amit nem a tűz tett tönkre, akkor azt a víz és a hamu. Juliék háza is elégett, odalett mindenük.

-Basszus, és csak most szólsz? Azonnal haza kell jönnie! –Tom

-De most hol lakik? –Bill

-Az egyik barátnőjüknél húzzák meg magukat, amíg nem találnak albérletet. Csak a ruha ami rajtuk volt, és Juli mobilja menekült meg. Én mondtam neki, hogy jöjjön haza, de esze ágában sincs. –Heni

-Már pedig haza fog jönni! –őrjöngött Tom.

-Tom ne pattogjál már! –Dóri

-De pattogok! Nem elég hogy elégett mindenük, inkább kint marad? Én ezt nem hagyom! Utánamegyek! –jelentette ki Tom.

-Próbálj meg előbb beszélni vele! –Heni

-Ez jó ötlet… -mondta Tom, majd a mobilja után nyúlt, és imádkozott, hogy Juli fölvegye a vonal túlsó felén. Szerencséje volt, ugyanis fölvette.

J: Hallo

T: Szia Juli, Tom vagyok! Hallottam mi történt, és elég rossz lehet nektek. Ugye nem esett bajod?

J: Nem…

T: Ó annak örülök! Tényleg! Szeretlek!

J: Ok.

T: Juli gyere haza kérlek…

J: Nem megyek. És most leteszem. Szia. –Juli letette. Tom szomorúan sóhajtott. A lány hangja olyan semmitmondó volt, még akkor sem hallotta másnak, amikor azt mondta neki, hogy szereti. Tom már nem tudta mit tegyen. Már csak 1 lehetőség volt hátra…

Georg a szobájában ült és a gitárjával baszakodott. Pontosabban a gitár húrjaival. Ugyanis amiket otthon tartott, mind eltűntek, és kellenének, hiszen az egyik húr megadta magát.

-Basszus Petra, nem láttad a gitárhúrjaimat? –kérdezte Georg bosszankodva.

-Nem. –válaszolt Petra, miközben a kardigánját akasztott fel 1 vállfára.

-Ajj. –Georg az asztalon kutatta tovább az eltűnt gitárhúrjait.

-Mindjárt jövök, megnézem a postát. –mondta Petra, majd kisietett az ajtón.

-Jó. –Georg. A basszer csak keresgélt, és keresgélt, amíg meg nem szólalt Petra mobilja. A lány sms-t kapott. „Ki lehet ez?” gondolta Georg, miközben a kezébe vette a lány mobilját. Eleinte habozott, hogy megnézze a küldő félt, de végül nem tudott parancsolni a kíváncsiságának. Leült az ágyra, majd megnézte, hogy ki küldhette az sms-t. 1 férfi volt méghozzá Frank a neve.

-Ki ez? –dünnyögte Georg. Minek küldözget 1 férfi sms-t a barátnőjének? És egyáltalán… milyen sms-t? Georg mostmár végképp nem bírta leállítani magát: megnézte az üzenet tartalmát:

Szia Petra!

Holnap 10-re gyere a bevásárlóközponthoz! Van számodra 1 meglepetésem! J

Szeretlek!

Frank

Georgnak még a lélegzete is elállt. Petra csalná? Ki ez a Frank? És mit akar Petrától? A basszer ekkor hallotta, hogy valaki jön fel a lépcsőn, így hát gyorsan lerakta a mobilt az asztalra.

-Megjöttem! –mosolygott Petra.

-Örülök. –motyogta Georg. Még mindig meg volt döbbenve. Legszívesebben rákérdezett volna, hogy mégis ki ez a Frank és miért akar találkozni vele, de a fiú 1 árva hangot sem bírt kinyögni.

-Georg… jól vagy? –kérdezte Petra látván a fiú nyugtalanságát.

-Persze. –Georg

-Megvannak a gitárhúrok? –Petra

-Nincsenek… de… de asszem kérek Tomtól. –mondta Georg, majd kisietett a szobából, kis híján fellökve Petrát.

-De Georg… -nézett a lány értetlenül a basszerre, aki hátra sem nézve sietett Tom szobájába. Tanácsot akart kérni a rasztástól, pár gitárhúr mellé. Amint odaért, vadul dörömbölni kezdett az ajtón.

-Tom nyisd ki légyszives! –mondta Georg. Nem válaszolt senki, az ajtó viszont nyitva volt. Georg belépett a szobába. A helységben rend volt, ami ritka volt a gitárosnál.

-Tom? –kiáltozta Georg. A szobában senki sem volt. Ám ekkor Georg észrevett 1 levelet az ágyon. Felvette, és olvasni kezdte:

Sziasztok!

Amikor ezt a levelet olvassátok, én már úton leszek München felé. Rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább, én ezt nem bírom ki. Elmegyek Julihoz, és addig haza nem jövök, amíg ő velem nem jön. Jó, lehet hogy nem fair csak úgy, szó nélkül lelépnem, de értsétek meg, nehéz ez. Megpróbálom helyrehozni ezt, amit elrontottam. Ne aggódjatok miattam, vigyázni fogok magamra, és remélem, hamarosan újra együtt lehetünk Berlinben mint a 8-an!

Ha van valami, jelentkezem!

Tom

-A kurva életbe… -kiáltotta Georg, majd leviharzott a nappaliba a többiekhez.

-Mi az Georg, mi ez a… -kezdte Bill.

-Hol van Tom? –vágott a szavába Georg.

-Fönt a szobájában, nem? –Bill

-Nem igazán. –mondta Georg, majd megmutatta a többieknek a levelet, amit a gitáros ágyán talált…