Ehehöhh…

Ha ez „rendes” sztory lenne, akkor ez lenne az utolsó rész… :O

De mivel ez nem rendes sztory, ezért ez is 1 sima rész. xD

17. rész

Georg kinyitotta az ajtót, majd a többiekre ügyet sem vetve, némán fölszaladt a szobájába.

-Neked is szia Georg! –Bill a szemét forgatva. Épp 1 új dalon dolgoztak.

-Adjak gitárhúrt? Georg? –Tom

-Szerintem nem hallja. –Gusti

-Vagy nem akarja hallani… fölmegyek hozzá, ti addig maradjatok itt! –Tom.

-Ok. –többiek. Tom fölment a lépcsőn, majd megállt a basszer szobája előtt és bekopogott.

-Légyszi most hagyjatok békén! –Georg szomorú hangon.

-Hé haver, mi a baj? –kérdezte Tom. A fiú hangjából ítélve Tom érezte, hogy most nem lenne jó hülyéskedni.

-Ha akarom, majd elmondom. –Georg

-Bejöhetek? –kérdezte Tom, ugyanis Georg még mindig nem nyitott ajtót.

-Most ne. Menj le a többiekhez, ha valami van, akkor mondom. Most egyedül szeretnék lenni. –Georg

-Ok. Lent megtalálsz, ha kellenék! –mondta Tom, majd lement a lépcsőn.

-Mi baja van Georgnak? –Bill

-Nem tudom, de nagyon le van robbanva. Azt mondta, hogy hagyjuk békén, és hogy egyedül akar most lenni. –magyarázta Tom.

-Ez furcsa. –Gusti

-Igen. Georg és Petra is olyan furcsák egész nap. –Dóri

-Pontosan. Valami történt… -Heni

-Amiről mi nem tudunk. –Bill

-Már csak az a kérdés, hogy mi történhetett? –Juli. Ekkor beállított Petra. Nem is sejtette, hogy Georg látta a belvárosban történteket.

-Sziasztok! –köszönt mosolyogva a lány.

-Szia! –többiek

-Nem tudod, mi van Georg-al? –Tom

-Fogalmam sincs… csak nem történt valami? –kérdezte Petra döbbenten.

-Nem tudom. Ma egész nap fura. Most is be van zárkózva a szobájába, nem akar látni senkit, és elvileg sír is. –Bill aggodalmasan.

-Nem tudjuk, mi van vele, de nyugtalanít minket a dolog. –Heni

-Beszélj vele! –Juli

-Pontosan! –Dóri.

-Őőő… oké. –mondta Petra, majd fölment a szobához, majd bekopogott.

-Mondtam már, hogy hagyjatok! –kiáltotta Georg morcosan.

-Én vagyok az, Petra! Bejöhetek? –kérdezte a lány. Georg először nem tudta, hogy mit mondjon, de végül „jobb, ha hamar túl vagyunk rajta” elven beengedte a lányt.

-Gyere. –mondta Georg. Petra tudta, hogy Georg talán sejthet valamit. A lány az ajkába harapott, majd torkában dobogó szívvel ment be a szobába. Georg az ágyon ült, a mobilját bizgerálta, szomorúságtól meggyötört arcát hosszú barna hajtincsei takarták el. Felnézett a lányra 1 pillanatig, majd újra lesütötte a szemét.

-Mi a baj Georg? –kérdezte Petra, majd leült az ágy másik végébe.

-Miért nem mondtad el előbb? –dünnyögte Georg, de még mindig nem nézett Petrára.

-De hát mit? –Petra

-Azt, hogy már nem szeretsz. –mondta Georg keserűen. Petra köpni-nyelni nem tudott. Georg valahogy megtudta a titkát, és most bizony nehéz lesz kimagyaráznia magát.

-Én… én… -dadogta Petra.

-Hallgatlak. –Georg.

-Azért vártam, mert… vártam a pillanatra, amikor elmondhatom. Amikor… amikor úgy látom, hogy… elmondjam. –Petra

-Na, itt a pillanat! Mióta csalsz vele? –Georg

-1 hónapja. –Petra lehajtott fejjel.

-Folytasd. –mondta Georg, rezzenéstelen arccal.

-Egy vásáron ismerkedtünk meg a belvárosban. Frank 1 eladó az egyik ajándékboltban. Sokszor járok oda, és hát összeismerkedtünk. És hát beleszerettem. Téged, pedig már csak barátnak tekintelek. Frank hamarosan Stuttgartba költözik, és azt akarja, hogy menjek vele. –közölte Petra.

-Menjél. Nem tartalak vissza. –mondta Georg.

-Tudom, hogy most szemétnek tartasz… és szégyellem is magam, amiért nem szóltam előbb… de sajna így jöttek össze a dolgok. –Petra

-És most akkor mi lesz? – Georg

-Hát ezekszerint kettőnknek vége… -mondta szomorúan Petra.

-Így igaz. –helyeselt keserűen Georg.

-Sajnálom. Nem akartam, hogy ez legyen belőle. –Petra

-Én sem. –Georg. Mind a ketten annyi mindent mondtak volna egymásnak, de valahogy minden egyes szó kiejtése is megerőltető volt.

-Akkor… 1-2 nap és elmegyek Stuttgartba. –Petra

-Mármint kiköltözöl? –Georg

-Igen. –Petra

-Jó. –Georg

-Georg… -Petra

-Hm? –Georg

-Lehet, hogy már nem vagyok szerelmes beléd… de attól még nekem kedves ember maradsz. Egy aranyos pasi. Sose felejtem el az együtt töltött hónapokat. És tudom, hogy ez most eléggé hitetlennek tűnik, de így van. –Petra

-Biztos. –Georg. A fiút valahogy egyáltalán nem hatották meg Petra szavai. Túl akart lenni ezen az egészen. És elfelejteni Petrát.

-Ne haragudj, amiért fájdalmat okoztam… nem akartam. Ez nehéz. –Petra

-Örülök. Kint tágasabb. –utasította a távozásra Georg. Petrának nyílt a szája, hogy még mondjon valamit, de inkább leszegett fejjel kibandukolt, és becsukta az ajtót. Georg ilyenkor már nem takarta el könnyeit. Amióta látta Petrát Frankkal, azóta folyton sír. Ki fogja majd a kezét, ha szüksége van valakire? Ki öleli majd át, ha egyedül van? Ki mellett ébred reggel? Kérdések, amelyre nincs válasz. Volt, de már nincs. De annyira boldogok voltak… ketten együtt. Most pedig vége. Petra elmegy, ő itt marad, és újra magányos lesz, mint a karrierjük kezdetén olyan sokáig. És ezt nem akarja. Most mégis ez vár rá. Georg szomorúan sóhajtott, majd kezébe vette az mp3-át és a kedvenc számára kapcsolt. Valami vidámra. Mert ez fog most nagyon kelleni neki: vidámság, hogy elterelje a figyelmét Petráról. Nehéz időszaknak néz elébe, és sok energia kell ahhoz, hogy mindezt átvészelje. Mert máshogy nem megy.

A nappaliban

-Basszus… ezt nem hiszem el. Annyira szép pár voltatok! –Heni. Petra épp az előbb mesélte el a többieknek a történteket. Közben Frankot is felhívta: holnap mennek Stuttgartba. Petra holnap talán végleg itt hagyja Berlint. A lányokkal tartani fogja a kapcsolatot mailben, de az sem lesz ugyanaz, mint ami eddig volt. Elmegy, és nem jön vissza többé. És ez mindenkit rosszul érintett. És a legrosszabbul Georg érezte magát, még ha nem is mutatta ki annyira. Fájt a szíve nagyon. A közös emlékek valahogy nem tudtak elfelejtődni. Mintha 1 életre belevésődtek volna Georg fejébe.

-Tudom… de sajnos így jöttek össze a dolgok. –Petra

-Ez rossz. –kommentálta Bill. a fiúk úgy döntöttek, nem zaklatják Georgot, de bármiben mellette állnak, és segítenek neki, ha gondja adódna.

-Remélem, hogy Georg hamar túlteszi magát rajtam. Már csak barátként szeretem, de akkor is boldogabb lennék, ha ő is jól lenne! –Petra

-Elhisszük… de nehéz lesz neki. –Tom

-Az. –Gusti

-Szerintetek mit csináljak? –Petra

-Fogalmam sincs… -Laura

-Nekem se nagyon. –Juli

-Hát… pakolj össze. Illetve… nem tudom én se. –Dóri

-Hát akkor fölmegyek pakolni, azt majd meglátjuk! –mondta Petra, miközben fölment a lépcsőn.

-Ok. –többiek. Petra kinyitotta az ajtót. Georg a laptopján irkált valamit.

-Szia. Csak bejöttem pakolni. –mondta Petra, majd elővette a bőröndjét.

-Jó. –Georg.

-Georg… tudom hogy ez nem könnyű… de mi megmaradhatunk barátoknak! Attól még lehet jó a kapcsolatunk, hogy már nem vagyunk egymásba szerelmesek! És ha én már nem leszek itt, akkor keress magadnak valakit! Akivel boldog leszel! –mesélte Petra.

-Veled boldog voltam… amíg át nem vertél. –mondta Georg ridegen. Petra lesütötte a szemét.

-Tudom… de szeretném, hogy boldog légy! –közölte Petra.

-Majd az leszek! –dünnyögte Georg, tekintetét 1 pillanatra sem levéve a laptop kijelzőjéről. Csak tettette, hogy nem figyel rá: valójában megjegyezte a lány szavait.

-Holnap reggel megyek Stuttgartba. –folytatta Petra.

-Jó szórakozást! –Georg

-Kösz… de Georg! Én tényleg komolyan gondolom, amit mondtam! Ez sajnos csúnyán alakult, de rajtad múlik, hogyan folytatódik! Nem én lettem életed szerelme, de annyi lány van még! Nem akarom, hogy egyedül légy! –Petra

-Megvagyok, kösz. –Georg

-De tényleg ne legyél emiatt szomorú! Jó tudom, nehéz lesz ezt az időszakot lezárni. Nem csak neked, hanem nekem is. De tudnod kell, hogy barátként számíthatsz rám! Bármikor! És én szurkolok, hogy megtaláld azt, akivel majd boldog leszel! Nagyon-nagyon sokáig! –Petra.

-Örülök. De mondom, megvagyok. –dünnyögte Georg. Petra csak sóhajtott egyet. Nem nagyon tudott hatni a fiúra. Közben befejezte a pakolást.

-Na, készen is vagyok! –Petra

-Wow… -Georg

-De Georg figyelj! Én csak annyit akarok, hogy ne váljunk el haragban! –Petra

-Melyikünk aludjon a kanapén? Te vagy én? –jelentette ki Georg, a lány mondatát semmibe véve.

-Alszok én… -motyogta Petra elkeseredetten. Georg már nem akarja, hogy egy ágyban aludjanak. Ez már rossz jel a békülés felé.

-Akkor vidd oda a cuccaid! –mondta Georg.

-Megyek… -mondta Petra, majd kezébe vette a bőröndöket, kivitte őket az ajtó elé. Becsukta maga után az ajtót, majd lebattyogott a bőröndökkel a nappaliba.

-Itt fogsz aludni? –kérdezte tőle Heni, látva Petra cuccolkodását.

-Igen. Georg már nem nagyon tűr meg a szobájában. –mondta szomorúan Petra.

-Uh… az nem jó. –mondta Heni. Petra leült a kanapéra, Heni pedig mellé.

-Én csak azt akartam, sőt akarom, hogy ne váljunk el haragban. De nem is figyel rám. –kesergett Petra. Heni a lány vállára tette a kezét.

-Nem haragudhat örökké. Majd megenyhül előbb-utóbb. –Heni

-Remélem! –Petra

-Gyertek, vacsi! –kiáltott Bill a konyhából.

-És nem Georg főzött! –mondta Tom csillogó szemekkel.

-Isten meghallgatta imáinkat! –nevetett Gusti

-Úgy van, bíz a! –Tom

-Szóljak Georgnak? –Gusti

-Hagyjad, szólok én! –mondta Tom, majd fölszaladt a lépcsőn. Bekopogott a szobaajtón.

-Ki az? -Georg

-Tom. Hé Georg, gyere kajálni! –mondta Tom.

-Nem vagyok éhes. –Georg

-Ahj.- Tom bement a szobába.

-Gyere le! –noszogatta a basszert Tom.

-Mondom hogy… -kezdte Georg, de Tom a szavába vágott.

-Ott leszünk mindannyian. Ha akarod, nem beszélünk kettőtökről. De akkoris gyere le. Ez az utolsó vacsora, ahol Petra is ott lesz. Ahol együtt leszünk nyolcan. Naaa… légyszi! –kérlelte Tom. Georg habozott, de végül bólintott, és a páros elindult a konyha felé…