3. rész

A csapat már korán reggel aktív volt, Tommal az élen, aki ugyebár nem tudta levezetni a tegnap felgyülemlett feszültséget, és a hotelszobában pakolászás közben Georggal veszekedett.

-Georg esküszöm, felrúglak a kuvaiti halálfaszára! –őrjöngött Tom, miután Georg véletlen a földre ejtette a sapkáját.

-Véletlen volt! –védekezett a basszer.

-Aha, persze! –Tom. Bill és Gusti az ágyon ülve nézték a műsort.

-Esküszöm ez jobb mint a Jerry Springer Show! *-* -Gusti. Bill felnevetett.

-De itt legalább normálisan veszekednek. Már ha ez az… -Bill

-Hát nem tom… -Gusti

-Szerintem csak rájött Tomra az 5 perc. –Bill

-Szerintem meg a 365 nap jött rá. –Gusti

-Áh. Ismerem Tomot. Tud ő normális is lenni, csak néha felkapja a vizet. –Bill

-Néha? –nevetett Gusti

-Jó… 1 kicsit szerény voltam. –mosolygott Bill.

-Ehh… lassan kéne mennünk interjúzni. –mondta Gusti, miközben a mobilján megnézte az időt.

-Jaj ne már! –nyafogott Tom, aki éppen Georgot átkozta.

-De már. 10 perc múlva itt vannak értünk. –magyarázta Gusti.

-Na akkor ideje összeszedni magunkat. –állapította meg Bill, majd fölállt, hogy megigazítsa a tükörnél a sminkjét. Tom összeszedte a maradék szétszórt cuccát, Georg megfésülte a haját, Gusti meg a pulcsija után kotorászott a szekrényben. 10 perc múlva már el is indultak 1 stúdióba, hogy interjút adjanak a helyi köztévének. Az interjú zökkenőmentesen telt, a fiúk itt is sokat nevetgéltek, felszabadultan viselkedtek. A nap nehéz része viszont csak ezután, pontosabban éjszaka jött. De ne szaladjunk ennyire előre. =)

Az interjú végeztével a fiúk beültek 1 étterembe ebédelni. Természetesen tészta volt a menü, azon belül is spagetti. A fiúk mivel éhesek voltak, megmutatták, hogyan kell német módjára a legrövidebb idő alatt bevágni 1 tányér spagettit. xD Mindenki tök jól elvolt, kivéve Tomot. A rasztás alig szólalt meg. Ezt Bill is hamar észrevette. Mindig egyből kiszúrja, ha az ikrével valami gond van.

-Tom… mi a baj? –kérdezte Bill a mellette ülő Tomtól.

-Hát… rossz előérzetem van. –mondta Tom keserűen.

-Uhh… az nem jó. –Bill

-Bill! vigyázz magadra, jó? –mondta Tom. Bill látta a gitáros arcán, hogy mennyire aggódik.

-Oké. De nem lesz semmi bajom! Bent leszek a védett hotelszobámban, a közeletekben, ugyan mi baj érhetne? –mondta Bill, majd bátorítóan mosolygott egyet.

-Igazad van… de azért legyél óvatos, oké? –erősködött Tom.

-Oké, oké az leszek! –Bill

-Akkor jó. –Tom. A rasztásnak sikerült 1 kicsit lenyugodnia, és evett tovább. Bill is ezt tette. Nem igazán fordított nagy jelentőséget Tom mondatainak. Hiszen ahogy az előbb említette: a hotelszobában nem érheti veszély. Gondtalanul ette tovább a spagettijét, és közben csevegett a többiekkel. Nem is gondolta volna, hogy Tom aggodalma nem lesz hiába… nagyon nem…

Éjjel

Éjjel 1 óra volt Franciaországban. A Tokio Hotel 4 tagját 4 külön hotelszobában szállásolták el. Bill a 142. szobában volt. Ebben a pillanatban éppen az igazak álmát aludta. Összekuporodva feküdt a hatalmas ágyon, testét takaró tartotta melegen, a fejét 1 nagy puha fehér párna tartotta. A hotel folyosóin nem tartózkodott senki, mindenki aludt az egész épületben (kivéve az alkalmazottak, de nekik tilos volt zavarniuk a vendégeket). Csend volt és nyugalom. De Bill szobájában kezdett aggasztóvá válni a helyzet. A fiú forgolódott az ágyában. Percenként vagy tízszer. Kb. negyed óra mozgolódás után Bill felnyitotta a szemét. Még fektében is érezte, hogy iszonyatosan szédül. És még azt is, hogy valami nedvesen fekszik. És hogy az arcából ömlik valami. Mivel már nagyon szédült, és mégjobban szét volt csúszva nem is érezte honnan folyik az a valami. Csak érezte, hogy nedvesség veszi körül a fejét. Bill megérintette a kezével az arcát, majd megnézte, hogy mi maradt az arcáról a kezén. A hold 1 hatalmas vérfoltot világított meg a tenyerén. Billben egyből tudatosult, hogy az a sok nedvesség, amely körülveszi, nem víz, hanem vér. Tomnak igaza volt. Tényleg baj történt. Nagy baj. Holtsápadtan nézett a párnájára. Véres volt… nagyon. A takarójának a teteje volt még véres, mellette a lepedő 1 kicsit, és a pizsomája. Bill elhatározta, hogy amennyi erejével csak tud, eljut a mellette levő kisasztalkán álló telefonhoz. Az ágy széléhez vonszolta magát. Éppen föl akart állni, de annyira szédült, hogy a földre esett.

-Aúúú. –nyögött fel fájdalmasan a fiú. Ráadásul a véres keze miatt még hasra is vágódott. De a telefon alig 2-3 méternyire volt tőle. Bill folyamatosan imbolygott, alig látott a szédültségtől, de megpróbálta elvonszolni magát a telefonhoz. Minden egyes mozdulat fárasztó volt, úgy látszott, hogy sosem ér el a telefonig. De sikerült neki. Bill a fiók fogójába kapaszkodott, és feltérdelt a telefonhoz. Amilyen erősen csak tudta, megmarkolta a telefonkagylót. Tom számát kezdte tárcsázni. De már túl sokáig állt térden, a vérveszteség miatti szédülés nagyobb volt. Bill ájultan esett vissza a földre. Már nem tudott tovább küzdeni… már túl gyenge volt. Ott feküdt pár lépésnyire az ágyától, hasonfekve, véres ruhában a padlón, eszméletlenül. Feje mellett a telefonkagyló himbálódzott, melynek fehér borítását vörösre színezte a fiú vére. Bill ágya körüli terület úgy nézett ki, mintha a Helyszínelők (sorozatra gondolok) egyik bűnténye lenne. De ez a valóság volt. Minden valóság volt. A helyzet pedig ijesztő. Fél 2 volt. Bill ájultan vérbe fagyva a földön. Sehol senki. És még messze a reggel…

Mi lesz veled Bill???