"A groupie szex undorral tölt el"

VF:Kaulitz úr,hogyan érzed magad a hangszál-operáció után?
BK: Nos,mint miután valakinek ledugnak egy fémcsövet a torkán,mialatt te altatásban vagy,hogy valamit kivágjanak a hangszálaid közül. Mindenki ismeri ezt az érzést. Nagyon örülök,hogy túl vagyok rajta és ez is megvolt. De még mindig félek a hangom miatt és rosszul érzem magam a törölt koncertekért.

VF: Mennyi ideig kell pihenned?
BK: A műtét után 12 napig nem beszélhetek. Ezután pedig négy hétig rehabilitáción kell részt vennem. Alig várom.

VF: Beszéljünk a kezdetekről. Azt mondják,hogy a kreativitás fájdalmas emlékekből és sérelmekből táplálkozik. Mi a helyzet a te esetedben?
BK: Ami a legjobban fájdalmat okozott,az a szüleim válása volt. Hét éves voltam és nem értettem. Nagy hatással volt rám. Egy dal is szól erről az első albumunkon. A címe "Gegen meinen Willen".

VF: Azt tudjuk,hogy a nevelőapád Gordon Trümper egy gitártanár. Mivel foglalkozi a vérszerinti apád?
BK: Teherautó sofőr és Hannoverben lakik.

VF: Amikor 8 éves voltál,a családod Magdeburgból Loitschebe költözött,ahol 700 ember él. Hogyan élted meg ezt a költözést?
BK: Borzalmasan éreztem magam,mert egyáltalán nem vagyok egy vidéki típus. Képzelheted,hogy Tom és én mennyire kitűntünk a többiek közül. Úgy néztek ránk,mintha valami idegen lények lennénk,akik teljesen bolondak. A suli is borzalmas volt. Minden reggel fél 6-kor kellett felkelnem,hogy elérjem a Wolmirstedt-i buszt,és fél 5-ig nem voltam otthon. Hogy utáltam ezt! És a suliban mindig ugyanazok az arcok. Ez volt a legrosszabb időszaka az életemnek.

VF: Hogyan reagáltak a tanárok a Kaulitz testvérekre?
BK: Tom és én mindig együtt voltunk a 7. osztályig. Aztán büntetésként elválasztottak minket. Ez egy igazi pofon volt,ami nagy hatással bírt ránk. Addig mindent együtt csináltunk. Egypetéjű ikrek vagyunk,és nagyon közel állunk egymáshoz. Természetesen küzdöttünk a fegyelmező áthelyezés ellen,de a tanárok azt mondták,hogy képtelen lennének minket fegyelmezni,mert mindketten nagyszájúak vagyunk. Nem olyasvalaki voltam,aki megrázza az ujját és aztán csendesen beszél. Mindig kiabáltam. Anyut minden másnap behívták a suliba.

VF: Ez volt a specialitásod,hogy fellebbeztél az órai dolgozatok miatt,ha nem kaptad azokat vissza kellő időben. Honnan szereted ezt a szakértelmet?
BK: Mindig is tudtam,hogy nincs szükségem a sulira,mert énekesd szerettem volna lenni. Amiért a tanárok vég nélkül idegesítettek engem,megtanultam a jogaimat. Tudtam,hogy mit szabad nekik és mit nem. Néha volt oylan tanárom,aki teljesen szörnyű volt. Néhányan még azt sem akarták nekem mondani,hogy "Jó napot!",mert a hajam fel volt borzolva és a körmeim feketére voltak festve. Azt mondták így nem járhatok iskolába. Egyikük nem is akart engem tanítani,amiért úgy néztem ki,ahogyan. Olyanokat mondott,hogy "A fejed nem csak a jó hajra való." Olyan tanuló voltam,aki kilógott a sorból és nem tűrtem el az ilyeneket.

VF: Milyenek voltak a jegyeid?
BK: Nagyszerűek. A jegyeim átlaga mindig 1,8 (= 4,2) volt. Ez idegesítette legjobban a tanárokat.

VF: Meg tudtak bántani a tanárok?
BK: Egyáltalán nem. Nem voltam belebetegedve,rágva a körmeimet. Nagyon öntudatos voltam. Így jártam iskolába,mert tudtam,hogy mindenki nézni fog,és a tanárok erről fognak beszélni. Élveztem. A stílusommal magamra akartam vonni a figyelmet. Az emebrek így tudtak rólam beszélni.

VF: Nem sokkal ezelőtt befejezted a középiskolát egy levelezői iskola által. Mennyire fontos,hogy meg tudod különböztetni az omlettet Hamlettől?
BK: Nos,egyesek biztosan meg tudják mondani a különbséget. De a suli szisztémája egyes dolgokban túl kevés volt. Minek tanuljak matekot amikor tudom,hogy soha nem lesz rá ismét szükségem az életben? (. osztályban csöppentem bele zenébe. Mindenki meg volt döbbenve. De mi csak néhány embernek tanultuk meg kívülről az életrajzát - inspiráció nélkül. Énekből mindig rossz jegyeket szereztem,mert népdalokat kellett előadnunk. Horror volt!

VF: Ahogyan a régi közhely mondja,hogy a zene volt a jegy a szökéshez a fájdalmas vidékről,ez rád vonatkozik?
BK: Igen. Mindig azt gondoltam: "Csak ki kell jutnom ebből a lökött faluból,ahol mindenki ismer mindenkit!" A legrosszabb számomra a hétköznapi élet volt. Utálom a hétköznapi életet. Ezért is egy jó dolog nekem a Tokio Hotel. Minden nap különböző: új városok,új emberek.

VF: A paparazziknak és az állítólagos olvasói riportoknak köszönhetően mostmár a hét 24 órájában figyelve vagy. Ez lényegtelen vagy ez volt a cél?
BK: Amikor kisfiú voltam mindig azon gondolkoztam,hogy hogyan csinálnék mindent amíg vesznek a kamerák és ez hogyan menne a világban. Határtalan figyelmet akartam. Most ezt elértem. Hogyan is lehetnék emiatt dühös?

VF: Lesz-e valaki számodra valaha is fontosabb Tomnál?
BK: Nem. Ez minden felülmúl. Nem tudnám elképzelni az életet Tom nélkül. Senki sem tudná leírni milyen közel is vagyunk egymáshoz. Ez valami természetfölötti. Gyakran ugyanazok a gondolataink,és ugyanazokról a dolgokról álmodunk. Tulajdonképpen nem is szükséges egymással beszélnünk.

VF: Sok egypetéjű iker kínszenvedésként fogja fel a kapcsolatukat és szinte már színpadias gyilkolászásokat adnak elő.
BK: Természetesen mi is vitatkozunk. És ha szóváltásunk akad,az elég súlyos. Támadjuk és ütjük egymást. Egy éve székekkel dobáltuk egymást egy hotelszobában. De nem vagyunk haragtartóak. Csapkodjuk az ajtókat,egyikünk eltűnik és tíz perccel utána ismét beszélünk egymással.

VF: Ki áll közelebb hozzád: a természetes Bill vagy a kisminkelt?
BK: Határozottan a kisminkelt. A természetes Bill álcázása önmagamnak. Akkor is így járkálnék,ha nem lennék híres. Ez teljesen hozzám tartozik.

VF: Ki lát téged az eredeti állapotodban?
BK: A családom. És ennyi.

VF: A híres gyerekek a legkorruptabb részei a művészeknek,mert lerombolják mindazt,amit az idősebbek elértek. Időről időre fogsz-e összeomlást produkálni,hogy fenntartsd az érdeklődést irántad?
BK: Ez határozottan jó arra,hogy megmutasd: nem vagy tökéletes. De én nem vagyok stresszes emiatt. Ilyeneket tervezni,hogy a rajongóid ne fussanak el,ez rossz. Amit utáltam a kezdetektől,hogy voltak régebbi bandák vagy néhány ember a lemezkiadótól,akik el akarták magyarázni,hogy hogyan működik mindez. Ilyen tanácsok nem kellenek! Az első találkozásainkkor a lemezkiadóval stylistot akartak hozzánk rendelni,akinek az lett volna a dolga,hogy a megjelenésünkön dolgozzon. Még most sincs stylistom,aki megmondja mit viseljek. Nyomasztana. Mi is tudunk minden koncertről és minden szerződésről magunk döntést hozni,mert szerintem nagyon rossz,ha nem vagy határozott.

VF: Ki mondhat nemet neked?
BK: Munka szempontjából: senki. Még a menedzser és a lemezcég sem. Az egyetlen,akikre még hallgatok azok a legjobb barátaim és a családom. Anyu mondhatja nekem: "Bill,ez hülyeség!" és ezen azért elgondolkoznék.

VF: A szüleid próbálnak még nevelni?
BK: Azt kell mondanom,anyus sosem tette ezt igazán. A lecke megírása szabad dolog volt. Hagyott nekünk szabad teret,de mindig gondoskodott rólunk. Hatalmas bizalom van közöttünk. Olyanok vagyunk,mint a barátok. Nincs semmi,amit ne mondanék el anyunak. És sosem volt titkom,amiről ne tudott volna. Amikor először mentem haza részegen,elmondta mit gondolt róla,de nem kellett félnem tőle.

VF: Az anyukád nem kért meg,hogy legalább egyedül karácsonykor ne csináld meg a hajad?
BK: Nem. Nem igazán foglalkozik vele. Először 9 éves koromban festettem be a hajamat. Volt már zöld,kék,fehér és fekete. 13 éves koromban csináltattam a szemöldök piercingemet. Tök nyugisan fogadta.

VF: Kb. 200 tinédzser lány ájul el a koncertek során az eksztázistól ,olyan feliratokkal tartanak fel plakátokat,mint "D*gj át a monszunon". Milyen érzés tudni,hogy lányok millióinak szexuális fantáziájának te vagy a témája?
BK: Nem gondolkozok rajta sokat,hogy őszinte legyek. Néha egymásra nézünk és nevetnünk kell,mert nem tudjuk elképzelni,hogy valakinek rólunk vannak poszterei a falán. De mindig is arra gondoltam,hogy milyen cool lenne valakinek a falán lógni. Régen gyakran ültem a szobámban,azon gondolkozva,hogy vajon mit csinál a bálványom Nena,hol van és mire gondol. Nem tudom elhinni,hogy most mások ülnek a szobájukban,és rám gondolnak. Számomra én tök normális vagyok,annyira nem vagyunk különlegesek egymásnak. Megfeledkezünk magunkról.

VF: Milyen gyakran gondolsz magadra harmadik személyként?
BK: Néha. De akaratlanul. Amikor nincs elég motivációm megcsinálni valamit,azt gondolom: "Billnek azonban ezt meg kellene csinálnia,mert ez jó a bandának."

VF: Az öntudatos megjelenésed a közösségi mutatkozásokon meglepő néhány embernek. Van különbség Bill az egyéniség,és az igazi Bill között?
BK: Néhány dolgot megtartasz magadnak. De ettől eltekintve nincsenek túl nagy különbségek. Az utóbbi három évben szünet nékül rohantunk. Nem volt egy kis szünet,amikor megérkeztél valahova és lett volna egy kis privát időd. Még a turnén is kamerák vettek mindegyikőnket körbe,a nap 24 órájában. Hogyan tudsz tapasztalatot szerezni valamiről is,ha már mindenki tud róla pár órával később? De ez az,amit mindig is akartam. Tehát meg kell vele birkóznom.

VF: Amiket mi irigylünk,ritkán érezhetőek irigylésre méltónak. Billnek lenni mi a legidegesítőbb?
BK: A fő probléma az embereknél,mint nálam is,a bizalom. Nehéz számomra hinni valakinek és rábízni magam. Az elmúlt évek során nem lettek új barátaim és nem estem szerelembe. Amikor találkozok valakivel nagyon óvatos és szkeptikus vagyok,és megkérdezem magamtól: "Mi van emögött?" Az ember sajnos gyakran találkozik olyanokkal,akik furcsa mód kifordulnak magukból vagy elmondanak valamit a sajtónak. Ha nem lennék híres,valószínű már szerelmes lennék valakibe,akit régóta ismerek.

VF: Ki játszotta el legjobban a bizalmadat?
BK: Eddig sosem bíztam magam rá senkire,így senki sem tudott ilyet tenni. Egy védőpajzsot hordok. Kimenni és megismerni valakit anélkül,hogy szólnál előtte valakinek,ez a legnagyobb dolog,amiről le kell mondanod. Még mindig a jelenlegi életem az,amit mindig is akartam.

VF: A bizalmi probléma az oka annak,amiért a sztárok gyakran sztárokkal jönnek össze?
BK: Igen. Angelina Jolienak nem kell amiatt aggódnia,hogy Brad Pitt csak azért foglakkozik vele,hogy híres legyen. Egy híresség valaki olyat részesít előnyben,akinek ugyanolyan az élete és az éltmódja is. A barátnőim sosem értették miért megyek egyből a próbatermünkbe a suli után,és miért miért részesítem előnyben a klubokban való fellépéseket hétvégén,minthogy velük üljek a TV előtt. Természetesen ez ma már bonyolultabb. Ki akarna ilyen életet élni veled? És temészetesen az személynek azt is meg kellene értenie,hogy nem tudsz megszabadulni ettől az élettől.

VF: Mikor voltál utoljára szerelmes?
BK: Három és fél éve. Nem találtam meg a nagy szerelmet. Nem hiszem,hogy mindenki meg is találja. És ha mégis,csak egyszer. Az én esetemben több szerencsére lenne szükség,hogy megtaláljam.

VF: 18 évesen nem szeretnél jobban véglet nélkül szórakozni?
BK: Nem tudom. Pont emiatt az élet miatt szeretném inkább a nagy szerelmet ahelyett,hogy csapodár legyek. Azt a kis időmet valaki olyannal akarom megosztani,akira úgy gondolok: "Ő az!"

VF: Mondtad már azt,hogy "Szeretlek" egy lánynak?
BK: Igen. De nem gondoltam komolyan. Azt kellett volna mondanom "Kedvellek." Ahogy idősebb vagyok egyre komolyabban veszem a köztük levő különbséget. Tom valószínűleg mindig azt mondja "Szeretlek" egy lánynak,csak hogy az ágyába vihesse.

VF: Neked is ugyanazok a lányok jönnek be?
BK: Ugyanaz a típus jön be nekünk. És a barátnőink mindig összebarátkoztak egymással. Isten csapása volt,mert mindig összefogtak ellenünk. Az első csókunk ugyanazzal a lánnyal történt. Tom volt az első. Egy nappal azután pedig a lány engem csókolt meg. Így mindketten túl voltunk rajta és letudtuk ennyivel. Oh Istenem,szerintünk sz*r volt - amilyen borzasztó csak lehet egy első csók.

VF: Mennyi idősek voltatok?
BK: Tizenegy. A lány három évvel idősebb volt és tapasztalt.

VF: Mikor szexelt Tom először?
BK: 14 éves volt,ha jól emlékszem.

VF: Azt mondják Tom úgy megy át a nőkön,mintha nem lenne holnap.
BK: Hagyom,hogy azt csinálja,amit akar. Neki van mersze minden este mással lenni. Én el sem képzelném. De ebben mindig is különböztünk,ha ez jött szóba.

VF: A kollégád Robbie Williams egyszer azt mondta nekünk,hogy két féle groupie van Németországban. Az egyik fotót akar készíteni szex közben,hogy bizonyítékkal tudjon szolgálni a barátainak. A másik megkérdezi "Robbie,biztos vagy benne,hogy az érzéseid irántam valódiak?"
BK: Tom is mondta ezt nekem. Mióta ilyen sokat vagyunk úton,senkit nem vittem az ágyamba. Undorral tölt el,hogy olyasvalakit vigyek minden este az ágyamba,akit nem is ismerek. Még nem folyamodtam ilyesmihez. Nem lenne bizalmam felvinni egy lányt egy estére a szobámba. Az egyetlen privát dolog amid van a turnén,az a hotelszobád. És beengedni valakit,hogy ott töltse az éjszakát - nem,nagyon szkeptikus lennék.

VF: Szexeltél már?
BK: Ez had' maradjon az én titkom.

VF: Meglepetés számodra,hogy néhány ember azt hiszi meleg vagy?
BK: Egyáltalán nem. Legtöbben klisé szerint gondolkoznak: smink plusz tupírozott haj,azaz meleg. Ki szeretnék amellett az állítás mellett állni,hogy nem ez az indok. Mindenki azt csinálhatja,amit akar. Nem feltétlenül kell az ttenni,mint a másik.

VF: Mit csinálnál,ha lány lehetnél egy napig?
BK: Biztosan nem másznék rá a tesómra.

VF: De?
BK: Oh Istenem,mit tennék? Valószínűleg ugyanazt,mint most,mert nem kürtölném szét.

VF: Mit szeretnél megtiltani a lányoknak?
BK: Ne legyenek féltékenyek,mert a féltékenység nagyon fontos dolog. Amikor szerelmes vagyok azonnal követelek mindent és nem engedném el. Megőrítene,ha a barátnőm azt mondaná nekem: "Bill,nem érdekelnek azok a visítozó lányok. Totál megbízok benned."

VF: Csaltak már meg?
BK: Nem. Én sem csaltam meg senkit. Számomra a hűség a legfontosabb dolog.

VF: Hogyan idegesítetted a barátnőidet?
BK: Nagyon hangosan beszélek. Egész nap. És mindig kézzel-lábbal. És sosem hagyom az embereket szóhoz jutni. Ez mindenkit idegesít.

VF: Melyik nehezebb: szeretni valaki mást vagy szeretni önmagad?
BK: Önmagad. Nagyon nehéz mindazzal kijönni,ami vagy. Hihetetlen sok pillanat van,amikben bizonytalan vagyok és legszívesebben ásnék egy lyukat és belemásznék,magamra húznék egy takarót és ott maradnék egy évig. Néha örülök,hogy ilyen rohanásban vagyunk és egyik koncert jön a másik után,így nincs időd sokat gondolkozni. Nincs időd a magányra.

VF: Még mindig tudsz élni sztárallűr nélkül?
BK: Nem tudok lemenni csak úgy a pékségbe. Szóval természetesen más teszi ezt meg. De még mindig rátermett vagyok a hátköznapokra,mert az a problémám,hogy hihetetlenül maximalista vagyok. Nem hagyom,hogy más emberek csinálják meg a dolgokat. Ez rendellenes - és csak rosszabb lesz. Mindennek részletesen meg kell egyeznie,mert pontosan kel ltudnom,hogy mi fog történni. Különben megőrülök. Tom is ilyen stresszes. Habár sok embernek fizetünk azért,hogy néhány dologban segítsenek nekünk. De mi teremtettük ezt az egészet,szóval nehéz számunkra,amikor más emberek le akarnak csapni a Tokio Hotelre.

VF: A pénzügyeidet is magad kezeled?
BK: Igen. Már 13 éves korom óta. Hozzáférésem van az összes számlához és úgy irányíthatom,mint ahogyan a karrieremet is.

VF: Tudod mennyi milliód van?
Egy nő a lemezcégtől bekiabál a háttérből: "Ne beszéljenek a pénzről!"

VF: Mikor veszel a szüleidnek egy villát?
BK: Amint megengedhetem. Mindenképpen a szüleimmel akarok együtt élni. Annyira közel állunk egymáshoz,nem hiszem,hogy feszültséget okozna. Nincsen határ,ahol azt mondanám: "Ih Istenem,most légyszi menjetek ki!"

VF: Tételezzük fel,hogy elrabolnak. Mennyi lenne az elfogadható váltségdíj?
BK: Amennyit a barátaim együtt össze tudnának hozni. Persze a végén visszakapnák a pénzüket.

VF: Mit gondolsz Britney Spears összeomlásáról?
BK: Meg tudom érteni,hogy ez az egész hogyan történhetett,mert ugyanazt az életet élem. A többi ember valószínűleg azt gondolja: "Van pénze,mindent elért,miért nem tud lazítani?" Nem tudnám magam szóló előadóként elképzelni,hogy egész idő alatt egyedül legyek az úton. Nem bízok magamban annyira,hogy egyedül elviseljem ezt a hatalmas nyomást.

VF: Madonna azt mondta 1991-ben: "Csak akkor leszek boldog,ha olyan híres leszek,mint Isten." Te tennél ilyet?
BK: Természetesen ez egy vicces kijelentés. De totál meg tudom érteni,mert nincs megállás. Nem mondhatod csak azt: "Mostmár híres vagyok Németországban,és ez elég." Arra törekszel,hogy mindenütt sikeres legyél,ahol csak lehetséges. Még ha roppantul gazdag is lennék és lenne egy saját szigetem,akkor is folytatnám. Ez igaz: A hírnév egy drog. A megvonása egy csapás lenne,amit nehezen tudnék kezelni.

VF: Ha a drogok nem lennének illegálisak,melyiket próbálnád ki?
BK: Valami pihetetőt,ami lenyugtat arról,hogy ne kelljen mindent felügyelnem.

VF: Sztár vagy az álmaidban?
BK: Volt egyszer egy rémálmom: Ágyban fekszem,egy üvegszobában és mindenki körülöttem fotós,akik halomnyi képet készítenek rólam. Azt mondom a csapatunknak: "Sz*rba,sz*rba,nem tudnátok őket innen kiküldeni?" De az egyik srác azt mondja: "Nem,nem tehetem. Volt egy megbeszélt időpontod,és te átaludtad." De még sosem halasztottam el egy találkozót. Mindig van három ébresztőórám,szóval nem alszom el. És sosem vagyok pontatlan.

VF: Miért nem lehet téged sosem látni táncolni?
BK: Sosem táncolok. Csak ülök a sarokban - kivéve,ha nagyon részeg vagyok. Akkor igen. Szerintem a táncolás a lányok dolga. Még ha hülyén is hangzik: mindenhol csak a lányoknak kell táncolniuk.

VF: Szoktál néha a temedéseden gondolkozni?
BK: Azt kell mondanom: Igen. A barátaim,akik velem egykorúak is gondolknak rá. Elképzeled,hogy ki lenne ott és ki sírna igazán érted.

VF: Melyik szám szólna a temetéseden?
BK: A "Magic Dance" David Bowie-tól a "Labirintus" c. filmből. Ez egy muris dal és a "Labirintus" egy mozifilm a gyermekkoromból és még mindig imádom.

VF: Mit viselsz majd a koporsódban?
BK: Amit viselek mind fekete lesz és egy bőrdzsekit. Az utolsó kívánságom gatározottan az lenne,hogy legyen megcsinálva a hajam. Remélhetőleg marad elég hajam. Ha nem,akkor valakinek mindenképp egy parókát kell tennie a fejemre.